„Attól nem kell félni, hogy az emberek kimennek Polt Péter érdekében tüntetni” – mondta 2021-ben lapunknak adott interjújában a DK akkori miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára. Nem lett igaza: öt évvel később néhány ezer ember az azóta legfőbb ügyészből az alkotmánybíróság elnökévé választott Polt Péter maradásáért is tüntett a Sándor-palotánál.

A kétharmados többség birtokában a Tisza Párt olyan lépésre készül, amit még a Fidesz–KDNP se tett meg – ezzel a felütéssel hirdettek tüntetést vasárnap délutánra, hogy az Orbán-kormány alatt hosszú évekre bebetonozott állami vezetők elmozdítása ellen tiltakozzanak, Polt mellett

Sulyok Tamás köztársasági elnökért,

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészért,

Varga Zs. Andrásért, a Kúria elnökért,