Nagy Imre Kaposváron született paraszti származású családban 1896. június 7-én, apja uradalmi cseléd, később postai szerelőmunkás volt, anyja cselédlányként szolgált. Négy gyermekük született, akik közül hárman érték meg a felnőttkort. Iskoláit Kaposváron és Pécsett végezte; nem volt kiemelkedő tanuló, így saját elhatározásból félbehagyta tanulmányait, és elkezdte kitanulni a géplakatos szakmát. Előbb Losoncon tanult, majd családi okokból hazatért Kaposvárra, ahol 1914-ben szerezte meg a lakatossegédi oklevelet. Az első világháború kitörését követően, decemberben megkapta a behívóját, a 44-es k. u. k. gyalogezredhez kellett bevonulnia, melyet Csehországba helyeztek; Nagy Imre azonban nem akart odamenni, ezért kérte áthelyezését a kaposvári honvédekhez. Kérését sajátosan teljesítették: nem a kaposváriakhoz, hanem a székesfehérvári honvédekhez került. Későbbi visszaemlékezése szerint:
Beöltöztem békebeli piros zsinóros honvéd egyenruhába, szűk nadrágba. Azt mondták, fess katona voltam.
Kezdetben őt is „beszippantotta” a hazafias lelkesedés, bár visszaemlékezései szerint nem volt kifejezetten fegyelmezett katona. Írásaiban több szót ejtett a székesfehérvári mulatozásokról és verekedésekről, mint az ott kapott kiképzésről. Mikor azonban Olaszország 1915-ben hadat üzent a Monarchiának, az feltüzelte az egyébként is háborús lázban égő fiatal katonákat: „A hűtlen, hitszegő ellen akartunk mindenáron harcolni!”
