A rendszerváltás egyik csúcspillanata, hogy a Tisza-frakció ilyen tisztán fogalmazta meg a Szuverenitásvédelmi Hivatalt (SZH) alaptörvényi szinten megszüntető törvényjavaslatot:

Forrás:

parlament.hu

Ez nemcsak a sajtónak, hanem minden magyarnak nagyszerű hír, ugyanis túlzás nélkül állítható, hogy az SZH volt az Orbán-rendszer legundorítóbb szervezete. Már a felmerülése előtt lehetett tudni, hogy orosz mintára kizárólag a kormánykritikus hangok elfojtására hozzák létre, és a hivatal alig több mint 2 éves történetét végignézve bárki beláthatja: jó, hogy vége van ennek a szarnak.

2023 őszén, mielőtt tíz évnyi külföldiügynöközés után elfogadták volna az SZH-t létrehozó törvényt – amit decemberben még Novák Katalin írt alá államfőként –, a magyar civilek és a sajtó mellett Dunja Mijatović európai emberi jogi biztos is arra figyelmeztetett, a szuverenitásvédelmi törvénycsomag fegyver lehet bárki ellen. Gulyás Gergely akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, hogy a törvény nem érinti a sajtószabadságot.