Marco Rubionem tud arról, hogy hivatalos amerikai delegáció érkezett volna a fórumra, annak ellenére, hogy Moszkva ezt állította.

Az egykor a nyugati vezetők és befektetők találkozóhelyének számító Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum ma már egy sokkal vegyesebb résztvevői körrel zajlik: az idei vendéglistán többek között feltűnt az amerikai konzervatív podcast-házigazda Candace Owens, az amerikai Képzőművészeti Bizottság elnöke, Rodney Mims Cook Jr., valamint a színész Steven Seagal is – írja a CNN.Donald Trump által kinevezett kormányzati bizottság tagjaként Rodney Mims Cook Jr. az első amerikai tisztviselő, aki 2017 óta képviseli országát a rendezvényen. Cook az orosz állami médiának azt nyilatkozta, hogy a látogatásához megkapta az engedélyt Donald Trumptól, és az amerikai külügyminisztériumtól is. Ugyanakkor Marco Rubio a szenátusi meghallgatáson azt mondta, nem tud arról, hogy hivatalos amerikai delegáció érkezett volna a fórumra, annak ellenére, hogy Moszkva ezt állította. https://hvg.hu/elet/20250509_moszkva-gyozelem-napja-katonai-parade-diszszemle-putyin-steven-seagal-oliver-stone-fotokA gazdasági fórum nem sokkal azután vette kezdetét, amikor dróntámadások rázták meg Vlagyimir Putyin szülővárosát.A „Putyin davosi válaszaként” is emlegetett fórum nemzetközi jellege az elmúlt években fokozatosan zsugorodott. A visszaesés különösen azután gyorsult fel, hogy Oroszország 2014-ben annektálta a Krímet, majd 2022-ben megindította Ukrajna elleni teljes körű invázióját. Szaúd-Arábia az idei fórum kiemelt vendége, a tervek szerint a szaúdi energiaügyi miniszter pénteken részt vesz a fórum plenáris ülésén is, Vlagyimir Putyin társaságában. A részvétel egyértelmű jelzése annak, hogy Oroszország egyre inkább a keleti gazdasági partnerek felé fordul. Ennek jegyében Han Cseng kínai alelnök is jelen van az eseményen.