Az első világháború utolsó napjaiban az Osztrák-Magyar Monarchia népei sorra alakították nemzeti bizottságaikat, amelyek deklarálták önálló államaik létrejöttét. A fegyverletételt, majd a Magyar Népköztársaság kikiáltását követően a Károlyi Mihály vezette kormány abban bízott, hogy a leendő békekonferenciára a vesztes országok is meghívást kapnak majd, ahol sikerül méltányos megoldást találni a nemzetiségek kérdésére is. Súlyos tévedés volt. Cseh, román és szerb csapatok nyomultak egyre mélyebben Magyarországra, gyakorlatilag elkezdték birtokba venni a szomszéd államok által követelt területeket. 1919 elején kiderült, hogy a vesztes országokat nem hívják a békekonferenciára, februárban pedig az ország területének nagyobbik része idegen megszállás alatt állt – írja a Rubicon.hu.
Magyarország végül 1919. december 1-jén kapott hivatalos meghívót, a gróf Apponyi Albert által vezetett magyar békedelegáció Teleki Pál „vörös térképével”, etnikai, néprajzi, történelmi munkákkal, a bemutatkozó jegyzékkel és előzetes békejegyzékekkel érkezett meg 1920. január 6-án Párizsba. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt szigorú ellenőrzés alatt elszigetelték, szót pedig csak 1920. január 16-án, az előzetes béketervezet átadásakor kaptak. A február és március során kidolgozott magyar észrevételeket és javaslatokat mind elutasították, majd május elején Párizsban elkészült a magyar békeszerződés végleges szövege. Az aláírás 1920. június 4-én történt, a trianoni béke lényege jól ismert:
