Támadások érték a katolikus egyházhoz kötődő Rubovszky Ritát, amikor az oktatási miniszteri posztra esélyes jelöltként felkapta a nevét a sajtó. Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát a HVG-n azt mondta, hogy „túlszerette az állam az egyházi iskolákat”, de Beer Miklós nyugalmazott katolikus püspök vagy Fabinyi Tamás evangélikus püspök is hasonló szellemben nyilatkozott. Mennyire kellene átgondolni az egyházi iskolák szerepét a magyar oktatásban?Ez az egyházon belül is komoly kérdés. Az, hogy az állam túlszerette az egyházakat, csakugyan kritikus probléma. Ez ugyanis alapvetően politikai üzenet volt, és hogy valójában mekkora szerelemről volt szó, az is egy másik kérdés. Mindenesetre az, hogy egy politikai erő és egy az egész hívő társadalmat képviselő egyház összekapcsolódik, vitatható hatású üzenet. Rubovszky Rita sem a személye miatt kapott általában kritikákat, azokban inkább egy alapvető egyházellenes indulat fejeződött ki. Ennek pedig a Fidesz-kormány és az egyházak kapcsolata a fő oka. A katolikus egyházon belül egyébként önmagában is súlyos törést okozott, hogy a politika mentén oszlott meg a hívek tömege. Ez megengedhetetlen, és szembemegy az evangéliumi tanítással.Gloviczki ZoltánLatin és ógörög nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, bölcsész, levéltáros. PhD-fokozatot szerzett a nyelvtudomány, az ókortudomány területén, neveléstudományból habilitált. Az oktatási rendszert a 2010-es évek elején alapjaiban átszabó Hoffmann Rózsa államtitkár egykori helyettese, majd az Oktatási Hivatal főigazgatója volt.Ennek egy markáns vetülete volt az egyházi iskolák felfuttatása.Az egyházi iskolák számának növekedése önmagában korántsem volt „szeretetcsomag”, mint ahogy elsőre látszik. Az, hogy a rendszerváltás után visszakaphatták iskoláikat az egyházak, egy szép történelmi gesztus volt. Talán az is egy szép szándék volt, hogy minél több felekezeti iskola és felsőoktatási intézmény legyen, néha ki is mondta az Orbán-kormány, hogy ezt egy pozitív erkölcsi és társadalmi üzenetnek tartja, de az elmúlt 5-6 évben ez már inkább teher volt az egyházak számára. Különösen azért, mert belesétáltak egy csapdába. Az utolsó időszakban már leginkább arról szóltak az iskolaátvételek, hogy az állam által szakmailag vagy anyagilag fenntarthatatlan kisiskolák kerüljenek egyházi fenntartásba. Ez nem mondható „ajándéknak”. Az pedig csak tovább rontotta a helyzetet, hogy bármennyire jó szándék vezette a történelmi egyházakat, sem az egyházakon belül, se nemzeti szinten ezeknek a fenntartóváltásoknak semmiféle koncepciója vagy stratégiája nem volt. Nem lehetett tudni, miért vesz át valaki egy iskolát vagy miért nem, miért szűnik meg vagy miért nem, kinek jó ez, és kinek jó az. Közben a katolikus egyház például elérte a teljesítőképessége határait. Az sem volt tisztázott egyházon belül sem, mit is jelent az, hogy egy intézmény egyházi iskola. Attól, hogy kikerül egy tábla az iskolára meg kereszt a falakra, még semmi nem történik: se szakmailag nem lesz jobb az iskola, se erkölcsileg nem változik, se katolikusabb vagy reformátusabb nem lesz. Itt azért mindenképpen adósak az egyházak valamiféle stratégiával vagy célképzettel. Mindenesetre a katolikus egyház pusztán abból nem élvez semmilyen „előnyt”, hogy iskolái vannak, sőt. Lehetőségei nyílnak, és ezekkel még élnie kell.