Szent István maga jelölte örökösének unokaöccsét, a régóta Magyarországon élő Orseoló Pétert, az egykori velencei dózse fiát. Szent Imre herceg halála után feltehetően ő maradt az egyetlen családtag, aki stabilan kötődött a nyugati kereszténységhez, és akiben kellő tehetséget és eltökéltséget látott az állam- és egyházszervezés folytatásához – a magyar elit István akaratához híven Pétert ültette trónra 1038-ban.
Elűzték, majd visszahívták
Folytatta a magyar egyházszervezést, katonailag támogatta cseh szomszédját a Német-Római Császárság befolyása ellen, miközben kisemmizte, Veszprémbe „zárta” Gizella királynét. Apjához hasonlóan zsarnoki természetű ember, erőszakos uralkodó lehetett, aki a magyar előkelők érzékenységére fittyet hányva alakította át a hatalmi struktúrát.
Intézkedéseivel, személycseréivel és a királyné megalázásával viszonylag gyorsan magára haragította a világi és egyházi elit jelentős részét, ezért fordultak ellene 1041-ben.
Péter király III. Henrik német király udvarába menekült, helyére Aba Sámuelt választották a magyar trónra. Henrik felismerte a Péter révén ölébe hullott lehetőséget, és amikor a Sámuel királyban csalódott magyar előkelők a segítségét kérték, haddal jött Magyarországra. A ménfői csatában, 1044-ben Aba vereséget szenvedett, majd egykori hívei meggyilkolták. Henrik Székesfehérvárra kísérte Pétert, személyesen vett részt újbóli koronázásán, kibékítette őt alattvalóival, és jóváhagyta, hogy a magyarok saját szokásaik szerint éljenek.
