Nem az érdekelte, hogyan mozognak az emberek, hanem az, hogy mi mozgatja őket. A 2009-ben elhunyt Pina Bausch társulata többször fellépett Budapesten, a táncszínház ezúttal a Müpában adta elő a nemek harcát feldolgozó Vollmond (Telihold) című darabot.
Horeczky Krisztina
„A lépések mindig máshonnan jönnek, nem a lábakból. (…) Korábban, talán a félelem vagy a pánik miatt, a mozdulatokkal kezdtem, és elmenekültem a kérdések elől. Ma már a kérdésekkel kezdem” – fogalmazott Pina Bausch a Ballet International folyóiratnak 1982-ben. Az 1940-ben világra jött Philippine szülei szállót és vendéglőt/kávézót üzemeltettek Solingenben. Három közül a legkisebb gyerekük alapélménye a háború, a félelem, a veszély, a szorongás, a pánikroham volt. Ezt a várost sem kímélték a szövetségesek súlyos légicsapásai.A szerepjátékokba menekült lányka gyerekbalettre járt Solingenben, majd mestere és mentora, a modern tánc egyik úttörője, Kurt Jooss esseni Folkwang Iskolájában pallérozódott. 18 évesen a Juilliard Zeneiskola ösztöndíjasaként New Yorkba utazott, ahol két évig tanult és művelt modern táncot. Hazatérése után a Jooss-féle Folkwang Balett táncosa, koreográfusa, egy évig művészeti vezetője lett.33 évesen szerződött át Wuppertalba, és a Wuppertali Balettből megalapította a Wuppertali Táncszínházat (Tanztheater Wuppertal), amelyet a haláláig vezetett. Lerombolta az esztétikai határokat, megújítva nem pusztán a táncot, hanem a színpadi előadó-művészetet.Pina BauschRoger-Viollet via AFP / COLETTE MASSON
















