51 igen és 36 nem szavazattal pénteken miniszterelnökké választotta a szlovén parlament Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét – közölte az MTI. A 68 éves politikus ezzel negyedszer alakíthat kormányt: 2004 és 2008, 2012 és 2013, valamint 2020 és 2022 között vezette korábban a kabinetet.

Az SDS, a Demokraták és az Új Szlovénia (NSi) köré szerveződő párthármas együtt 43 mandátummal rendelkezik a 90 tagú parlamentben.

Jansa a kormányprogramját ismertető beszédében többek között a demokratizálódási folyamat lezárását, valamint egy olyan ország megteremtését ígérte, amely a lehetőségek, a jólét és az igazságosság országa. Szlovénia fejlődése és jóléte lesz a koalíció fő prioritása, de ígérete szerint folytatni fogják a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot, ahogy a decentralizációt és a bürokráciacsökkentést is.

Jansa negyedik kormánya a leköszönő Robert Golob kabinetjét váltja, miután Golobnak a márciusi választási győzelem ellenére sem sikerült új koalíciót alakítania.

A jobboldali populista Jansa jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktor korábbi magyar miniszterelnökkel és köreivel. 2023-ban a CPAC Magyarország konferencián is részt vett, de korábban, még 2018-ban nagy port kavart, amikor kitudódott, hogy Habony Árpádhoz közeli vállalkozók tőkésítették fel pártjának újságját és tévécsatornáját.