FRISSÜL Cikkünk folyamatosan frissül! Telegdi Attila lett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) új elnöke – írta az MTI.A pénteki, zártkörű tisztújító közgyűlésen az előző elnök, Kósa Lajos – aki tizenöt éven át vezette a szövetséget – a szavazás előtt visszalépett. Az MOKSZ tájékoztatása szerint Telegdi Attila 19, Török Zoltán pedig 17 voksot kapott.A 36 szavazásra jogosult küldött ötven százaléka, plusz egy szavazat kellett a sikerhez, így a szavazás már az első körben eredményes lett.Telegdi Attila korábban rövidpályás gyorskorcsolyázó volt, majd edzőként, később a válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, és több éven át ő volt a szövetség gyorskorcsolya-ágazati igazgatója. Az utóbbi időben a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem téli sportok csoportjának vezetője, egyetemi adjunktus.Ahogy korábban írtuk, a május 22-i kőzgyűlés előtt hárman jelentkeztek az elnöki posztra. A legtöbb jelölést, az elnöki posztot 2011 óta betöltő Kósa Lajos, a politikától frissen visszavonult fideszes exképviselő kapta. A 40 tagszervezet közül kilenc támogatta Török Zoltánt, heten pedig Telegdi Attilát.
Kósa Lajos visszalépett, új elnöke lett a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnek
A Fidesz alelnöke tizenöt éven át vezette a szövetséget, a pénteki közgyűlésen Telegdi Attilát választották az utódjáának.











