Új pályázatot írt ki klubunk értékesítésére Székesfehérvár önkormányzata, írja honlapján a Videoton FC Fehérvár. A 2010-es években még háromszoros magyar bajnok – 2011-ben, 2015-ben és 2018-ban is nyertek – futballcsapat tavaly esett ki a másodosztályba, és az új szezon során esélye sem volt visszakerülni az élvonalba.

A kálvária tavaly nyár elején kezdődött. A kiesés után oda-vissza beszólásokkal színesített vita indult Garancsi István tulajdonos és Cser-Palkovics András polgármester között. Utóbbi először megüzente Garancsinak, hogy ha nem tudja jól vezetni a klubot, inkább adja el. Erre Garancsi megsértődött, és közölte, hogy odaadja a Videotont a városnak 1 forintért. Székesfehérvár nyáron át is vette a csapatot, majd novemberben bejelentette, hogy értékesíti.

Januárban azonban a székesfehérvári közgyűlés eredménytelennek nyilvánította az értékesítésre kiírt pályázatról szóló előterjesztést. Cser-Palkovics akkor azt mondta, nem azért eredménytelen a pályázat, mert nem voltak érdeklődők, hanem azért, hogy akár a pályázatot benyújtó két érdeklődővel, akár az azóta érkezett további hazai és nemzetközi érdeklődőkkel folytathassák az egyeztetéseket. Azt is mondta, a tárgyalásokat követően tavasszal egyfordulós pályázatot írnak ki.