VIDI-pályázat: kiírva! – jelentette be Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester pénteken, miután a Fehérvár FC honlapján megjelent az eladással kapcsolatos tájékoztatás. A polgármester posztjában azt írta, az elmúlt hónapokban hazai és nemzetközi érdeklődőkkel is tárgyaltak, ami alapján olyan pályázati kiírást raktak össze, ami jó versenyhelyzetet teremt az érdeklődőknek, és bízik benne, hogy júliusra meglesz az új tulajdonos.Székesfehérvár tavaly nyáron vette meg a klubot, miután korábbi tulajdonosa, Garancsi István megvált tőle. Az üzletember azért adta el a Videotont, mert az kiesett az első osztályból. Időközben viszont bejelentették, hogy a másodosztályban ismét Videoton néven fog szerepelni a csapat.Most a klub Real Madrid elleni győzelmének 41. évfordulóján hagyta jóvá a közgyűlés a Videoton értékesítési pályázatát – ez azt jelenti, hogy jövő keddtől lehet pályázni. A határidő június közepe, és a polgármester reményei szerint július 1-jén már ki tudják hirdetni a nyertest.„Egy önkormányzatnak nagyon nehéz a dolga, amikor egy céget kíván értékesíteni, hiszen meg kell felelnünk rengeteg bürokratikus korlátnak, amik a piaci működéstől idegenek” – írta Cser-Palkovics. Az biztos, hogy eddig nem volt egyszerű dolguk az eladással, ugyanis már 2025 novemberében, több mint fél éve jelentették be először, hogy a város megválna a Fehérvár FC-től.A Fehérvár FC a 2025-ös szezonban kiesett az NB I.-ből, amire 25 éve nem volt példa. Cser-Palkovics a kudarc után a klubtulajdonost, a milliárdos Garancsit okolta a mélyrepülésért. Miután a város átvette a klubot, a polgármester azt mondta, az önkormányzat döntése „egy mentőöv, nem pedig motorcsónak az NB I.-be”, mivel szerinte jó lenne, ha a jövőben új szponzorokat és magánbefektetőket kapna a klub.
Ismét eladó a Fehérvár FC, június közepéig lehet pályázni a klubra
Júliusra már meg is lehet az új tulajdonos.












