A hét intézménye: amerikai adóhivatalNem kis meghökkenést keltett a tengerentúlon, hogy az USA adóhivatala (IRS) garanciát adott arra, hogy Donald Trump, a családja és a vállalkozásai jelenleg folyamatban lévő ügyeit lezárja, s azokat a jövőben sem lehet újranyitni. Ezzel Trump nemcsak eljárásoktól, hanem potenciális büntetésektől is megszabadul, a számítások szerint mintegy 600 millió dolláros összegben. Bár az IRS a pénzügyminisztérium alá tartozik, a kötelezettségvállalást az igazságügy-minisztérium tette, amelynek élén ügyvivőként a korábbi helyettes, Todd Blanche áll, aki a kormányzati szerepvállalása előtt Trump ügyvédje volt. Ahogy Trumpnak dolgozott floridai jogtanácsosként a menesztett tárcavezető, Pam Bondi is, akivel az elnök elégedetlen volt, mert – a főállamügyész poszt gazdájaként is – nem emelt elég szorgalmasan vádat az ellenfeleivel szemben. A garantált immunitás része annak a megállapodásnak, hogy Trump ejti a 10 milliárd dolláros kártérítést követelő keresetét, amit az idén januárban adott be az IRS ellen: vagyis a végrehajtó hatalom fejeként perelt be egy kormányhivatalt, ami az ellenőrzése alatt áll. Az indoka az volt, hogy a The New York Times-hoz 2019-ben kiszivárogtak az ő, a családja és a vállalkozásai adózási információi. A mentesség azért is szokatlan, mert az amerikai adóhivatal hagyományosan szigorú. A hozzá fűződő legismertebb legenda, hogy Al Capone maffiavezért a szeszcsempészetért és gyilkosságokért nem tudták leültetni, 1931-ben ötrendbeli adócsalásért ítélték el. Mindezt az Aki legyőzte Al Caponét című 1987-es film meg is örökítette, amelyben Robert De Niro játszotta a Sebhelyesarcúként is emlegetett bűnözőt. Az IRS elődjét, a főadószedői hivatalt Abraham Lincoln elnök kezdeményezésére hozta létre 1861-ben a kongresszus, azzal a törvénnyel, amely a déli konföderációval vívott polgárháború finanszírozására bevezette a jövedelemadót. Az USA nem túl nagy szövetségi apparátusát addig az alkoholra és a dohányra kivetett jövedéki adóból finanszírozták. A kulcs évi 600 és 10 ezer dollár közötti jövedelemre 3, fölötte 5 százalék volt. A népszerűtlen adó kulcsait a polgárháború 1865-ös vége után három évvel a kongresszus csökkentette, majd 1872-ben el is törölte az adót. Az ötlet 1913-ban ébredt fel, amikor a 16. alkotmánykiegészítésben lehetővé tették, hogy a washingtoni kormány közvetlen szövetségi jövedelemadót vessen ki. A beszedésére megalakult az adóhivatal (Bureau of Internal Revenue), amely 1953-ban kapta meg a mai nevét (Internal Revenue Service). Az 1919-ben elrendelt alkoholtilalom 1933-as feloldása után az adóhivatal feladata lett a szeszes italokra, majd a dohányra kivetett adók beszedése is. Az adóbevallás az 1942-től sorozatban hozott törvényekkel lett egyre bonyolultabb, ahogyan egyre több levonási, adócsökkentési lehetőséget foglaltak jogszabályba. Az IRS az első nagyszámítógépet 1961-ben állította szolgálatba, négy évvel később jelent meg az ingyenesen hívható telefonszám. A bevallások részleges elektronizálása már Ronald Reagan elnöksége idején, 1986-ban megkezdődött. Az USA-ban viszont még mindig elképzelhetetlen, amire a NAV képes, hogy a jövedelmek összesítésével elkészíti a magánszemélyek adóbevallását. Ezért az április 15-ei bevallási határnap előtt még mindig jó üzletet bonyolítanak a könyvelők és a kifejezetten az IRS-hez kapcsolódó teendők átvállalására szakosodott cégek, amelyek között franchise rendszerű is működik.Al Capone a börtönből kijövetCollection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP https://youtu.be/dC42Q_zYXqA?si=rhUCVigvkWnwUgBU
Prémium hírlevelek - Kilátó // Bond-főgonosz Lengyelországban, Trump nem jut Al Capone sorsára, Diane Keaton kalapjai kalapács alatt
Miért bánik kesztyűs kézzel az anno Al Caponét börtönbe juttató amerikai adóhivatal Donald Trumppal, mit gondol Michelle Obama a MAGA-mozgalomról, miért kap Gdyniában szobrot James Bond legnagyobb ellensége, veszélyes-e az új ebola-vírustörzs, milyen tárgyakat árvereznek el Diane Keaton mozgalmas életéből? Körkép az e heti Kilátóból.












