A kormány elkötelezett a Liszt Ferenc repülőtér fejlesztése és a kapacitások bővítése mellett, és kiemelt feladat a légikikötő megközelíthetőségének javítása – mondta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken, a Budapest–Philadelphia közvetlen járat érkezése után tartott sajtótájékoztatóján.A miniszter hangsúlyozta: a budapesti repülőtér bővítése elengedhetetlenné vált, mert a turizmus és a gazdaság fejlődésének egyik korlátjává válhat a jelenlegi kapacitás.Hat év szünet után csütörtöktől újra közvetlen napi repülőjárat köti össze az Egyesült Államokat és Magyarországot. A Philadelphiából érkező járat reggel szállt le Ferihegyen.Az előző kormány februárban jelentette be, hogy bővíti a repülőteret, javítják a 2A és 2B terminál infrastruktúráját, és egy új, Terminál Plusz néven futó fejlesztési programot is indítanak. https://hvg.hu/gazdasag/20260220_orban-viktor-letette-az-egymilliard-euros-uj-repteri-terminal-alapkovet-ferihegyenEz utóbbi egy épületegyüttest takar, amelynek központi eleme egy főterminál lesz, ahol a tervek szerint a biztonsági átvilágítás és a poggyászfeladás zajlik majd. Ehhez egy úgynevezett utasmóló kapcsolódik majd, valamint több kiszolgáló infrastruktúra-épület.A projekt moduláris fejlesztésű, azaz az egyes elemek külön ütemben valósulhatnak meg, a beruházás kifutása négy-hét évet vehet igénybe a kereslet alakulásától függően. Az összköltséget egymilliárd euróra becsülik, a források 70-80 százaléka külső finanszírozás, a fennmaradó rész saját tőke, költségvetési forrás felhasználása nélkül.A vasúti terminált áthelyezik a mostani Holiday parkoló térségében, a föld alatt kapna helyet, és közvetlen kapcsolatot adna a főterminálhoz. A beléptetés és a poggyászfeladás áthelyezésével azonban a jelenlegi terminálterekben több kereskedelmi és vendéglátó funkció férhet el, az utasáramlás pedig egyszerűbbé válhat. https://hvg.hu/360/20251030_hvg-cegvilag-china-cargo-airlines-kina-legi-aruszallitas-ferihegy-repuloterNyitókép: Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter (b) közös fényképet készít a résztvevőkkel az American Airlines Budapest–Philadelphia-járatának megnyitóján a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2026. május 22-én. Fotó: MTI / Máthé Zoltán
Vitézy Dávid: A kormány elkötelezett a ferihegyi repülőtér fejlesztése mellett
Az egymilliárd eurós bővítést még az előző kormány jelentette be februárban.












