Meglehetősen politikus beszédet tartott május 15-én a debreceni nagytemplomban Fekete Károly, tiszántúli református püspök. Ő volt az, aki a legnagyobb tekintélyű református egyházkerület püspökeként először szólította fel lemondásra Balog Zoltánt a zsinati elnöki tisztségéről, az erről szóló közleményét már a Novák Katalin lemondását követő harmadik napon megírta.
A mostani beszédének vonatkozó részét a Szemlélek osztotta meg. Összefoglalva arról szól, hogy Fekete úgy tartja, máig nem történt meg az egyházon belüli szembenézés és megtisztulás a kegyelmi ügy után. Néhány fontosabb idézet a beszédből:
„Régóta rajtunk van az a nyomorúság, hogy a nyilvánvaló társadalmi és egyházi bajok és bűnök esetén sem nevezzük néven a dolgokat. Nincs szókimondás, nincs következmény, hanem marad a magunk közötti pusmogó némaság, a közönyös beletörődés, egyre ritkábbak lettek és halkabbak a kritikus hangok az egyházunkban.”
„A kegyelmi ügy botrányától nem tudtunk elhatárolódni, és ennek a közegyházi gyengeségünknek nagy ára lett, mert elmaradt a feltisztulást elindító katarzis, ami módot adott volna a korábbról felgyülemlett egyéb bajaink öncenzúra nélküli, büntető intézkedéstől és hatalmi megtorlástól nem félő kibeszélésére. Az egyéni felelősség szétterült, és a kegyelmi ügy után az egész egyházunk botránkozás tárgyává lett és hitelességi válságba sodródott.”
