„Nem akarok senkit megbántani, de azt gondolom, hogy a Fidesznek vége”,
mondta Radnai Márk, a Tisza alelnöke a Népszavának adott interjújában. Ennek oka szerinte, hogy egyrészt rengeteg csontváz fog kiesni a szekrényből, amit a Fidesz-kormány eltitkolt, másrészt végre lesz következménye a tetteknek. Hozzátette, annak is lesz következménye, ha valaki akár a Tiszán belül hasonlót követ el, vagy szándékozik elkövetni az ország kárára.
A párt 73 százalékos, szinte már szürreális támogatottsága mögött viszont nemcsak a Tisza sikerét látja Radnai, hanem inkább annak tudja be, hogy egy emberként mozdult meg a társadalom. „Ez egy közösség, ami most azért tekint egyfelé, mert szeretnénk magunkat kihúzni ebből a szégyenteljes állapotból, ahová Orbán Viktorék kormányozták az országot”. Ennek ellenére ők sosem tűzték ki célul, hogy bebetonozzák magukat a hatalomba.
Fotó:
Németh Dániel/444












