Egy felháborodott Fidesz-szavazó élesen kritizálta Tuzson Bencét egy, a választások után tartott lakossági fórumon, amiről videó is készült, ami a közösségi oldalakon kezdett el terjedni – szúrta ki a 444.hu. A videó a leírás szerint egy, a budapesti Polgárok Házában tartott rendezvényen készült, ám ennek nincs hivatalos nyoma.
A videó azzal indul, hogy Tuzson leköszönt miniszter arról értekezett, hogy nem sikerült és miért nem sikerült a fiatalokat behúzni, és hogy erre majd kell egy külön stratégia, valamint megdicsérte a párt kevés egyéni győztesének egyikét, az ózdi Csuzda Gábort, mondván, „ő is egy elég ügyes gyerek”.
Ekkor elsőként kapott szót egy, már az első szavaiból érezhetően felindult választópolgár, aki kíméletlenül beolvasott a Fidesz kampányának, Tuzsonnak, Németh Balázsnak, Lázár Jánosnak, a háborús riogatásnak, Pócs Jánosnak, Hankó Balázsnak.
Szavait hasonlóképpen indulatosan fogadták a jelenlévők, és bele akarták fojtani a szót a férfiba, ám Tuzson engedte, hogy végigmondja.
Többek közt azt mondta:











