Eldugták a kabátját, és a telefonját is ki akarták csavarni annak a Fidesz-szavazónak kezéből, aki csalódottsága miatt keményen beolvasott Tuzson Bencének a budapesti V. kerületi Fidesz-irodában tartott fórumon.
A történelemtanárként dolgozó Nagy László az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta, korábbi Fidesz-szavazóként, aki voksával segítette 16 évig hatalomban maradni a pártot, „jogalapot érzett arra, hogy a véleményét elmondja”. A véleménye azonban láthatóan nem tetszett pártrendezvény többi résztvevőjének, akik folyamatosan próbálták már a felszólalása közben belefojtani a szót, kiabáltak vele és lökdösték is.
A történelemtanár felszólalásáról telefonos felvétel is készült.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a nyilvánosságra került felvételen látszik, hogy a tanár, aki elsőként kapott szót, kíméletlenül beolvasott Tuzsonnak, és elsorolta, hogy szerinte többek között a Fidesz kampányának, Németh Balázsnak, Lázár Jánosnak, a háborús riogatásnak és Pócs Jánosnak köszönhető a választási vereség.
A tanár azzal kezdte Tuzsonnak címezve mondandóját, hogy „Bence, ekkora hülyeséget, amit összehordtál, én már nem bírom hallgatni”, majd azt is mondta:












