Erősen törjünk a fejünket, van-e még bármi, amit nem mondtak el a Star Wars-ról. A régi filmekről, a kevésbé régiekről és a nem is olyan régiekről. Az osztódással szaporodó tévésorozatokról, a kánonról és az azon kívül eső képződményekről. Az üzleti masinériát működtető céges hierarchiáról, a távozó és újonnan érkező kreatívokról és a pénzügyi controllerekről. A 6-10-20-30-40-50 éves rajongók soha nem találkozó elvárásairól. George Lucas kora reggeli gondolatairól, kávé előtti és kávé utáni merengéseiről. A kaliforniai Skywalker Ranchon nyíló virágokról. Az évelőkről és egynyáriakról. Leia hercegnő kakaóscsiga kontyairól. Carrie Fisher Harrison Forddal folytatott háromhónapos románcáról. Kihagytunk valamit? Kismillió dolgot.A mandalóri és GroguFórum HungaryEzúttal csak azzal foglalkoznánk, ami közvetlenül érinti Jon Favreau rendezését, A mandalóri és Grogu című, 2 óra 12 perces filmet. Persze ez sem megy minden múltba tekintés nélkül, de hál’ istennek csak a 2010-es évek végéig kell visszatolatni. A streamingháború hajnalán járunk, a friss versenyzőnek számító Disney+-nak saját tartalomra, népszerű nevén contentre van szüksége.Az előfizetőkre vadászó cég legvonzóbb ajánlata pedig az első Star Wars tévésorozat. Ez volt a Mandalóri: egy western az A jedi visszatér utáni időkben magányosan poroszkáló fejvadászról, aki külsőre Boba Fettel, belsőre pedig bevallottan a spagetti westernek, a Dollár-trilógia név nélküli férfiújával mutat rokonságot. A háttérben már kezdetben is Jon Favreau mozgatta a kreatív szálakat, a sisakját soha le nem vevő (aztán persze nagyon is levevő) sztoikus westernhőst rögtön párba is állította a rajongók által hamar Baby Yodára keresztelt Grogu nevű cukisággal. A mandalóri és GroguFórum HungaryÉs a westerndramaturgia működött. Pedro Pascal arctalanul is egyéniséggel ruházta fel a kényszerű pótapaságot vállaló cowboyt, és mi tagadás, Grogu valóban egy édes pofa, sőt egy édespofa volt. Apránként betekintést nyertünk a mandalóriak egzotikus szektájába, és a hátulgombolós Yoda-pótlék is többnek tűnt, mint egy közönséges, a plüssállatkák eladását ösztönző marketingeszköz. Favreau-ék ráadásul gondoltak azokra is, akik mindaddig hiányolták a Star Wars-univerzum és a „német új film” kapcsolódásait: Werner Herzog ezúttal nem Tom Cruise, hanem egy távirányítású zöld bábu társaságában volt olyan, mint mindig: olyan hideglelősen Werner Herzog-os.A sorozat három évadot ért meg, a második végén Mark Hamill digitálisan visszafiatalított énjét is bevetették, de a harmadik eresztést Luke Jedi-erejével sem sikerült megóvni a hanyatlástól. Ekkorra azonban a Star Wars berkein belül már javában zajlott a nagybani sorozatgyártás. A Mandalóri-sorozat megtette, amit megkövetelt tőle a Disney+, minőségi content került a kirakatba. Sokat mesélhetnénk az ingadozó minőségű sorozatokról, de sosem érnénk el a mába. Mostanra pont az történt az ágazattal, ami Vaszily Miklós szerint a Tényekkel: bekövetkezett a brand erózió! Sőt ott tartunk, hogy a The Guardian még a bemutató előtt aggodalmas hangú cikket közölt a Star Wars-univerzum jelen állásáról: a szerző szerint, ha az új mozifilm csak alibizés lesz, a franchise halott.A mandalóri és GroguFórum HungaryNagy szavak, talán túlzóak is kicsit, de jól érzékeltetik, hogy vészesen fogy a levegő az élőszereplős Star Wars-univerzumban. És nemcsak a levegő, hanem a nézői türelem is. Nagy szükség lenne a régi varázslatra, vagy az olyasfajta karakán újító szándékra, ami a sorozatok közül egyedül az Andorban volt meg. Sok múlik tehát A mandalóri és Grogu című, 2 óra 12 perces mozifilmen, de az alkotókat – Favreau rendez, Dave Filoni forgatókönyvet ír és kameózik – mintha elmulasztották volna értesíteni a tétekről. Vagy ha mégis, spambe ment az összes felszólítás, mert Favreau és Filoni mozifilmje úgy tesz, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. Mintha a sorozat sosem ért volna véget, ők pedig arra kaptak felhatalmazást, hogy azt a nagyvásznon folytassák. A mandalóri és GroguFórum HungaryÉs valóban ezt teszik. Sorozattempóban, sorozatdramuturgiával, a megszokott sorozatmederben bonyolítják a történetet. A-ból B-be, onnan C-be és – nem fogják kitalálni –, végül D-be mozgatják a fejvadászt és a hajdani cukiságából mára sokat vesztett zöldes cukiságot. Kapunk úgy két és fél epizódnyi cselekményt, és semmi megrázkódtatást. Az akciók száma elegendő, a látvány szokványos, a rajongók kiszolgálása folyamatos. Sigourney Weaver jelenléte alig érezhető, Martin Scorsese hangjátéka elvész a magyar szinkronban, de legalább Jabba-alkatú lényből sok van. Scorsese nevének felbukkanása a stáblistán egyvalamire biztosan jó: eszünkbe juttathatja Ricky Gervais Golden Globe-os poénját, amikor a szabadszájú komikus Baby Yodának nevezte a Scorsese mellett helyet foglaló Joe Pescit. Vagy ott volt az az eset, amikor a nagy rendező leszólta a Marvel-univerzumot, és utána magyarázkodni kényszerült. Nehéz lenne megmondani, hogy a két Disney-franchise közül melyik került nagyobb válságba mostanra, de még biztosan elketyegnek jó sokáig.Hogy a fentiek fényében Scorsese miért adta a hangját egy galaktikus kifőzde négykezű tulajdonásának – ez az új film egyetlen igazi rejtélye. Néhány izgalmas apróságot persze így is kapunk, érdekes jelenség például, hogy a messzi-messzi galaxisban is kapható macaron. Kifejezetten merész lakberendezési húzás, hogy szecessziós csillár lóg Jabba rokonainál és mutatós a lépegető vezérlőjének belső kiképzése. Amivel csak oda akarunk kilyukadni, hogy a mandalóri csak a legfontosabb küldetését nem teljesíti: kitölti a játékidőt, de meg sem kísérli megmenteni a megmentésre váró franchise-t. Felkészül Ryan Gosling és a jövőre mozikba kerülő Star Wars: Starfighter.Nyitóképünk: Jelenet a A mandalóri és Grogu című filmből Fotó: Forum Hungary
Túlélték, mégis meghaltak – itt az új Star Wars-film, A mandalóri és Grogu kritikája
Ha az új mozifilm nem csempészi vissza a Star Wars-univerzumba a rég hiányzó varázslatot, az a franchise halálát jelenti – mondják a borúlátók. Tényleg ennyi múlna a sisakos fejvadász és Baby Yoda kettősén? Mi a közös a Star Wars-ban és a Tényekben? Kritikusunk mindenre választ ad.











