Szerdán két kínai olajszállító hajó elhagyhatta a Hormuzi-szorost – írja a Reuters. Kedden az amerikai elnök és alelnök is pozitívan nyilatkozott a háború lezárásának lehetőségéről, feltehetően ez is közrejátszhatott abban, hogy hosszú idő után tankerhajókat engedtek a blokád alatt álló szoroson.Az MTI beszámolója szerint szerdán egy kétmillió hordó nyersolajat szállító dél-koreai tankerhajó is átkelt a szoroson. A dél-koreai külügyminiszter szerint a hajó előző nap indult útnak, és „rendkívül óvatosan” kelt át a blokád alatt lévő szoroson, amelyen az Iránnal való együttműködésüknek köszönhetően juthatott át. Biztonsági források szerint a hajó február vége, tehát az iráni háború kitörése óta, több mint húszfős legénységgel a fedélzetén vesztegelt a környékbeli vizeken.A Reuters információi szerint a két kínai hajó összesen négymillió hordó nyersolajat szállít.Elemzők szerint a hajók korlátozott átengedése annak lehet a jele, hogy az Egyesült Államok és Irán közeledik a megállapodás felé. Áprilisban már sikerült egy tűzszünetet tető alá hozni Iránnal, ami csikorogva, de azóta is kitart, Irán azonban változatlanul blokád alatt tartja fenyegetéseivel a Hormuzi-szorost, az USA pedig az iráni kikötőket. Mivel a világ petrolkémiai termékeinek 20 százaléka a szoroson halad át békeidőben, ez megdobta az olajárakat globálisan.Donald Trump kedden arról beszélt, újabb támadást indított volna Irán ellen, de erről az a Perzsa-öböl országainak kérésére végül letett. Trump szerint olyan megállapodás körvonalazódik, ami elfogadható lenne Amerikának, és a végén Iránnak nem lenne atomfegyvere, ugyanakkor figyelmeztetett, ha nincs megállapodás, az Egyesült Államok kész egy teljes körű, nagyszabású támadást indítani Irán ellen egy pillanat alatt. Irán új legfelsőbb vezetője közben azt üzente, Irán olyan új frontokon tudna válaszolni egy esetleges amerikai agresszióra, amire az ellenség nincs felkészülve.Kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón J.D. Vance amerikai alelnök is arról beszélt, jó pozícióban vannak most, és haladnak a béketárgyalások Teheránnal. Azt viszont elismerte, hogy nehézkes a tárgyalás a megosztott iráni vezetéssel. „Néha nem teljesen egyértelmű, hogy mi a csapat tárgyalási álláspontja” – mondta, ezért az Egyesült Államok igyekszik egyértelművé tenni saját vörös vonalait. Hozzátette, hogy Trump politikájának egyik célja annak megakadályozása, hogy a régióban elterjedjen a nukleáris fegyverkezési verseny.Két és fél hónapja tart az Egyesült Államok és Izrael háborúja Iránnal, ami az egész régiót háborúval, a világot pedig gazdasági válsággal fenyegeti. A Téma adásában Tunkli Dániellel, az Accorde Alapkezelő befektetési igazgatójával, és Tóth Gergellyel, a Telex újságírójával beszélgettünk a háború gazdasági és politikai következményeiről, valamint a jövőbeni kilátásokról.