Két napra rá, hogy nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában kialakult ebola-járványt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója összehívta a vészhelyzeti bizottságát. Elmondása szerint ez az első alkalom, hogy már a bizottság összehívása előtt kihirdetik a vészhelyzetet.

Fotó:

JOSPIN MWISHA/AFP

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató elmondta, a járvány kitörése óta legalább 500 ebola-gyanús esetet, valamint további 130 ebolagyanús halálesetet regisztráltak a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Hozzátette, hogy egy amerikai állampolgár tesztje is pozitív lett, őt Németországba szállították.

A főigazgató szerint ezek a számok jelentősen változni fognak, amit elkezdődnek a kontaktok nyomon követése, kiterjed a tesztelés és nekiállnak laboratóriumi körülmények között vizsgálatokat végezni.