Bár a világ legtöbb pontján törvény tiltja a kannabisz használatát, a kutatók évek óta vizsgálják, hogy a növénynek vannak-e gyógyhatásai. Az már régóta közismert, hogy képes csillapítani a fájdalmat, és azt is megfigyelték már, hogy egyes fogyasztóknak általában alacsonyabb a testsúlya és alacsonyabb náluk a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik nem élnek vele.Ez az eredmény annak fényében kissé meglepő, hogy a kannabisz fogyasztása közismert módon éhségérzetet vált ki. A Kaliforniai Egyetem kutatói most úgy vélik, megtalálták a magyarázatot az ellentmondásra – írja a Science Alert.A kutatók laboratóriumi egerekkel kísérleteztek. Az egyik csoportnak tiszta THC-t adtak, míg a másiknak ugyanakkora mennyiségű THC-t tartalmazó növényi kivonatot. A THC-ról ismert, hogy hatással van a központi idegrendszerre, és úgy vélik, hogy ez a vegyület „kapcsolja be” a „rágcsálási ingert”, valamint éhségérzetet vált ki az agyban.Az egerek 60 napon át magas zsír- és cukortartalmú étrenden voltak – vagyis nyugati módon étkeztek –, a kezelés pedig az étrend 30. napján kezdődött.A tudósok azt találták, hogy mindkét csoport egyedei fogytak a kúra megkezdésekor, míg a kezeletlen egerek továbbra is híztak. Emellett a vizsgálat végére alacsonyabb testzsírral rendelkeztek, mint azok, amelyek nem kaptak THC-t. https://hvg.hu/tudomany/20260319_zsirmajbetegseg-cbd-cbg-fogyasztasa-koleszterinszintFontos ugyanakkor, hogy csak a teljes növényi kivonatot kapó egereknél volt kimutatható jelentős anyagcsere-változás, például a glükóztolerancia javulása – a tiszta THC önmagában nem érte el ezt az eredményt.Nicholas DiPatrizio, a kutatás vezetője szerint mindez azt mutatja, hogy a THC önmagában nem járul hozzá a kannabiszhasználattal járó előnyökhöz, ebben a növényben található más vegyületek is kritikus szerepet játszanak.Eredményeiket a The Journal of Physiology című tudományos lapban tették közzé.Fontos, hogy egyelőre nincsenek klinikai bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy ez az eredmény az embereknél is hasonló lenne, ugyanakkor a vizsgálat azt mutatja, érdemes lenne ebbe az irányba is folytatni a kutatásokat, amelyek akár az elhízás újfajta kezelési módjaihoz is elvezethetnek.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
Egereknek adtak kannabiszt, a hatás nem maradt el
Amerikai kutatók megtalálták a magyarázatot arra, hogy miért csökkentheti a testsúlyt a kannabisz fogyasztása annak ellenére, hogy a szer éhségérzetet vált ki.













