Első hivatalos külföldi útjaként kétnapos látogatásra indult Lengyelországba Magyar Péter a Tisza-kormány több tagjával. Az első megálló Krakkó volt, majd a kormányfő és csapata késő délután vonatra ülve indult el Varsóba.„Krakkó-Varsó, mi mással, mint vonattal. Sajnos a 200-zal száguldó Pendolino mára már tele volt, de így is 160-nal hasítunk a lengyel vasút InterCity vonatán. Holnap Donald Tusk lengyel miniszterelnöknél a vasútfejlesztésben lehetséges együttműködésről is tárgyalunk Magyar Péter vezetésével” – osztott meg egy közös képet Vitézy Dávid, Magyarország közlekedési és beruházási minisztere.De maga a miniszterelnök is jelentkezett egy fotóval, ezen már Orbán Anita külügyminiszter és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is szerepel. „Ülünk a vonaton, ülünk a vonaton” – írta a kép mellé Magyar Péter, aki megérkezésük után egy videót is posztolt. „Kipróbáltuk a vasútvonalat, amiről a legtöbbet beszéltem. És a zsureket is, amit nem lehet elrontani” – áll a bejegyzésében, amivel odaszúrt az előző kormánynak is, utóiratként ugyanis a következőket tette hozzá: „Mennyivel uncsibb lehet katonai repcsin utazni.”Magyar Péter még szerdán továbbutazik Gdańskba, ahol Lech Wałęsával, a harmadik lengyel köztársaság első elnökével találkozik, valamint egy utcai rendezvényen Donald Tuskkal együtt mond beszédet. https://hvg.hu/360/20260519_vitezy-david-vasut-vonat-mav-fejlesztes-igeretek-varosok(Kiemelt kép: Magyar Péter miniszterelnök és Orbán Anita külügyminiszter a Krakkóból Varsóba induló, Irány Európa! elnevezésű vonaton 2026. május 19-én – MTI/Hegedüs Róbert)