Cikkünk frissül.Varsóból jelentkezett szerdán délelőtt Magyar Péter. A lengyel főváros a magyar miniszterelnök Lengyelországba vezető első külföldi útjának második állomása volt, miután az első megálló kedden Krakkó volt, majd a kormányfő és csapata vonattal ment tovább.Magyar először a II. világháború idején Magyarországon lengyel menekülteket segítő és zsidókat mentő idősebb Antall József és Henryk Slawik emlékművét koszorúzta meg. Innen érkezett Donald Tusk lengyel miniszterelnökhöz érkezett, ahol ahova kormánya miniszterei is elkísérték. A protokoll szerint katonai tiszteletadással fogadták, majd eljátszották a magyar és a lengyel himnuszt. A kormányfői találkozó keretében Tusk és Magyar közös sajtótájékoztatót tartott, melyen Tusk dicsérte Magyar Pétert, küzdőképességét és azt, hogy „magyar zászló a szíve”. Tusk szerint ugyan volt egy kis szünet az elmúlt években a magyar-lengyel kapcsolatokban. Drámai időszak volt a magyar lengyel-viszonyban Orbán Viktor kormányzása- mondta Tusk, aki szerint Magyar Péter a garanciája, hogy ezek újrakezdődhetnek. A lengyel kormányfő beszélt arról, hogy nagyon örülni fog, ha Budapesten újra megrendezik a V4-ek csúcstalálkozóját. Közös érdekük, hogy Közép-Kelet Európa olyan hely legyen, ahol Európa sorsa is eldől. Vissza akarjuk állítani a régió jelentőségét, ebben kulcsfontosságú lesz a visegrádi együttműködés - mondta Tusk. Újjáélesztett szövetségAz Orbán Viktort nyílt oroszbarátsággal vádoló Donald Tusk régóta Magyar Péter szövetségese, április 12-én az elsők között gratulált a Tisza Párt győzelméhez, sőt azon viccelődött, hogy jobban örül a történteknek, mint Magyar maga. Tusk pártja, a Polgári Platform (PO) ugyanúgy az Európai Néppárt tagja, mint a Tisza párt.Magyar Pétert több minisztere, köztük Vitézy Dávid, Orbán Anita és Tarr Zoltán is elkísérte Lengyelországba. MTI / Hegedűs RóbertA szövetség nemcsak a lengyel-magyar kapcsolatok, hanem akár a Visegrádi Négyek újraélesztésének is jót tehet. Erre minden jel szerint szándék is van, hiszen Robert Fico szlovák miniszterelnök – Orbán régi szövetségese – a Tisza győzelme után pár héttel egy közös fotót posztolt Andrej Babis cseh és Donald Tusk lengyel kormányfővel, melyhez annyit írt: „a három testőr a negyedikre és a V4-ek újjászületésére vár”.A kapcsolatok újjáépítésére Magyar Péter is nyitott, aki Krakkóban arról beszélt, hogy a V4-ek 2010-évekbeli csúcsidőszakához szeretnének visszatérni, sőt a cél az, hogy akár más országokkal is kibővüljön a szövetség, például Ausztriával.(Címlapkép: Magyar Péter és Donald Tusk találkozója Varsóban. MTI/Hegedüs Róbert)
Varsóban tart sajtótájékoztatót Magyar Péter és Donald Tusk - élő
Lengyelországi látogatásának második napján Varsóba érkezett Magyar Péter, ahol a miniszterelnök Donald Tusk lengyel kormányfővel tárgyal.











