Első hivatalos külföldi útjaként kétnapos látogatásra érkezett Lengyelországba Magyar Péter.A magyar kormányfő először a waweli székesegyháznál találkozott a krakkói érsekkel, aki máig meghatározóan katolikus társadalmú ország első számú egyházi méltósága. Az érseki palotában folytatott beszélgetés után Magyar a katedrális kapuja előtt állva jelentkezett be közösségi oldalán élőben közvetített videójában. https://www.facebook.com/peter.magyar.102/videos/2541857079618131Magyar itt elmondta, hogy a csaknem a fél kormányt kitevő delegáció a délután folyamán a város több magyar kötődésű emlékhelyét, illetve II. János Pál pápa szobrát is felkereste, akivel kapcsolatban emlékeztetett, hogy tőle származik a kampányában legtöbbet használt idézet, a „ne féljetek!” is. A délután későbbi részében a krakkói magyar főkonzul idegenvezetésével fognak sétát tenni az egykori lengyel fővárosban – ezt a kormányfő stábja szintén közvetíteni tervezi.Alapvetően ez egy ismerkedő látogatás, de azért is érkezik hat miniszter tárgyalni a lengyel kormánnyal, mert konkrét ügyekben is szeretnénk lefektetni az együttműködés alapjait– fogalmazott Magyar Péter, akit elkísért az úton Orbán Anita külügyminiszter, Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter, Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, valamint Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter is.„Régi hagyomány, amit most felélesztettünk, hogy a megválasztott magyar miniszterelnök első külföldi útja Lengyelországba vezet” – mondta, hozzátéve, hogy az már saját személyes döntése volt, hogy látogatását Krakkóban kezdje. A kormányfő kijelentette, hogy „a legmagasabb elvárásaik” vannak a két ország közötti kapcsolatokat illetően, és a visegrádi országok együttműködésének megerősítésére is el vannak tökélve. Később hozzátette, akár a jelenleg négy államot tömörítő visegrádi együttműködés kibővítése is szóba jöhet.Újságírói kérdésre válaszolva Magyar Péter a kormányváltás utáni normális folyamatként magyarázta azt, hogy Orbán Anita külügyminiszter előző nap visszarendelte a lengyelországi magyar nagykövetet. A miniszterelnök szerint hasonlóra lehet számítani más országokban is, ahol az adott nagykövet nem tett eleget a két ország közötti kapcsolatok javításáért.Hivatalos programja szerint innen este hat órakor vonattal indul tovább Varsóba, ahol szerdán tárgyal lengyel kollégájával, majd a köztársasági elnökkel, a szejm és a lengyel szenátus elnökével, valamint Varsó polgármesterével is egyeztet. Végül Gdanskba is ellátogat, ahol a Szolidaritás emlékművének felkeresése után az államszocialista időszak meghatározó ellenzéki mozgalmának egykori vezetőjével – és későbbi államfővel –, Lech Walesával találkozik majd.Magyar Péter választási kampányában többször is ígéretet tett arra, hogy miniszterelnökként első útja Lengyelországba vezet majd, hogy a két, hagyományosan baráti kapcsolatot ápoló ország utóbbi években megromlott viszonyát helyreállítsa. A lengyel és magyar kormány között már Oroszország ukrajnai inváziójának megítélése is nézeteltérést okozott, hiszen míg a lengyelek minél határozottabb európai fellépést sürgettek Moszkvával szemben, addig a magyar kormány lényegében a Kreml érdekeinek uniós közvetítőjeként lépett fel, többször akadályozva vagy mérsékelve az Oroszországot célzó uniós szankciókat. https://hvg.hu/360/202215__lengyelukran_konfliktusos_evszazadok__nemzetepites__biztonsagpolitika__erdekeben_allIgazán feszülté, szinte ellenségessé azonban azután vált a viszony, hogy az addig kormányzó, az Európai Parlamentben a Fidesszel szövetséges Jog és Igazságosság (PiS) pártot 2023-ban a Donald Tusk vezette koalíció leváltotta. Ezt csak fokozta, hogy ezután Budapest a leváltott lengyel kormány több, visszaéléssel vádolt és hazájukban körözött politikusának is menedékjogot adott. Donald Tusk elsők között gratulált Magyar Péter április 12-i győzelméhez, amiről azt mondta, talán még Magyarnál is jobban örül neki.A kormányszintű találkozón valószínűleg komoly szerep jut majd Kapitány Istvánnak is, hiszen Magyar Péter célkitűzései között szerepel az orosz energiahordozóktól való függés csökkentése, amelyben Lengyelország meghatározó partner lehet. A Reuters értesülései szerint Varsó egy 2028-ban elkészülő gdanski terminálon keresztül biztosítana hozzáférést Budapestnek az amerikai LNG-hez. Aligha marad ki a tárgyalandó témák közül Ukrajna támogatásának kérdése is, valamint várható a visegrádi csoporton belüli együttműködés jövőbeli működését érintő egyeztetés is.Nyitókép: AFP / Wojtek Radwanski