„Sokkal több az, ami összeköt bennünket, mint ami elválaszt! Szenvedélyesen szeretjük Magyarországot! A sorokat rendeztük” – írja posztjában a fideszes Menczer Tamás Bencsik András Demokrata-főszerkesztővel közös képe alatt.

A két fideszes harcosnak volt mit rendeznie, hiszen Bencsik András harcostrásakhoz képest igen durva jelzőkkel illette Menczer harcostársat, miután a fideszes politikus májusban Balásy Gyula kormányzati megbízásokon meggazdagodott NER-es vállalkozóban találta meg az előző kormány bukásának okát.

Bencsik néhány nappal később azzal reagált Menczer posztjára, hogy Balásy nem a bukás oka volt, hanem az egyik tünete annak a kétségbeesett rémületnek, amit a bukás okozott az emberekben. Ezután felidézte, hogy Menczer Magyar Péterrel vívott pécsi „kicsi”-zős viadala után írt egy vezércikket a Demokratába, miszerint nem tartja helyesnek a „bunkó tempót” – mire aztán Bencsiket kisöpörték a Sajtókluból.

Bencsik először is megírta, hogy nem Menczer a hibás, majd így folytatta:

„Innen üzenem Menczer Tamásnak, hogy ott kezdődik a gyógyulás folyamata, kedves Tamás, hogy te is szembenézel a saját szemétségeiddel, disznóságoddal, brutalitásoddal. Mert nem lehet így viszonyulni egymáshoz. Ne rúgjál bele a tegnapi szövetségesedbe csak azért, mert gyengének bizonyult.”