A mesterséges intelligencia terén zajló verseny miatt az Egyesült Államok adatközpont-építési lázban ég. Az elmúlt hónapokban több gigaprojektről is lehetett már hallani, amelyek éles tiltakozást váltottak ki a helyi lakosokból. Az egyik esetében például elzavarták a városvezetést, egy másik esetben pedig épp azt akarják elérni, hogy népszavást írjanak ki az adatközpont megépítéséről.A tiltakozás nem véletlen, az adatközpontok ugyanis komoly hatással vannak a környezetükre. Amellett, hogy a működésükhöz elképesztő mennyiségű energiára van szükség – a nagy tech cégek ezért saját atomerőműveket akarnak üzemeltetni –, a vízigényük is óriási, mivel az egységeket hűteni is kell. Van azonban egy olyan hatása is az adatközpontoknak, amelyről nem nagyon beszélnek a technológiai vállalatok: a hőhatás.Az Arizonai Állami Egyetem kutatói nemrég arra voltak kíváncsiak, hogy mennyivel melegíthetik a környezetüket a Phoenix környékén található adatközpontok. A vizsgálat során széllel szemben és széliránynak megfelelő helyen is valós időben monitorozták a környezeti hőmérsékletet. Ennek eredményeként azt találták, hogy az adatközpontok átlagosan 0,7–0,9, egyes esetekben azonban akár 2,2 Celsius-fokkal is növelhették az adatközpontok a hőmérsékletet.A hatás a létesítményektől nagyjából fél kilométerre volt érezhető. Eredményeiket a Journal of Engineering for Sustainable Buildings and Cities című tudományos lapban közölték. https://hvg.hu/tudomany/20260428_utah-adatkozpont-stratos-energiafelhasznalas-gazeromuA méréseket nagy pontosságú és gyorsan reagáló, autókra szerelt eszközökkel végezték el 2025. június 18-a és 2025. október 25-e között. A járműveket az adatközpontok környékén és a közeli városrészeken vezették.A probléma abból fakad, hogy a létesítmények a számítások szerint 40 ezer háztartás hulladékhőjét képesek megtermelni. A hőelvezetésért felelős berendezések a környezet hőmérsékletéhez képest 7,7–13,9 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletű levegőt bocsátanak ki, ami olyan hőcsóvát hoz létre, ami a környező területekre is eljut.Innentől kezdve beindul a láncreakció: a városrészek hőmérsékletének emelkedésével növekszik a légkondícionáló berendezések használatának mértéke, ami további hőkibocsátást jelent a környezet számára.Az Interesting Engineering azt írja, mivel az adatközpontok kapacitása 2030-ra megduplázódhat az Egyesült Államokban, a hőterhelés egyre nagyobb lesz a városok számára.David Sailor, a tanulmány vezető szerzője szerint az 1-2 Celisus-fokkal magasabb hőmérsékletű hőszigetek kialakulása komoly hatással lehet a helyiek életére, és közegészségügyi problémát jelent.A szakemberek nem a bezárásban vagy az elköltöztetésben látják a megoldást, hanem abban, ha az üzemeltetők a városvezetéssel együtt olyan megoldást tesznek le az asztalra, ami jelentősen csökkenti az adatközpontok hőkibocsátását.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.