A mesterséges intelligencia térnyerése miatt az Egyesült Államokban is gombamód szaporodnak az AI-t kiszolgáló adatközpontok. Pontosabban csak szaporodnának, a megépítésük ugyanis komoly akadállyal találta szembe magát.Volt, ahol egy ilyen projekt miatt zavarták el a városvezetést, New York moratóriumot rendelt el az adatközpontok építésére, Texas egyik városában pedig az okozott felháborodást, hogy miközben ingyen kapott meg egy telket, hogy közparkot építsen rajta, inkább eladta egy adatközpontot építő cégnek. Legutóbb pedig Texas kormányzója kapott észbe, hogy az adatközpontok túl sok energiát fogyasztanak.Most úgy tűnik, az adatközpontok kérdése jobban felkavarta az amerikai állóvizet, mint azt elsőre gondolná az ember.A Michigan államban található Marshall város vezetése augusztus 3-án úgy döntött, egyéves moratóriumot rendel el az adatközpontok építésére. Tíz nappal később a rendőrség azt közölte a városvezetéssel, hogy a döntés miatt olyan halálos fenyegetéseket kaptak, amelyeket valóban komolyan kell venni.Ezzel egy időben a 300 lakosú iowai Salix városában azért kellett elhalasztani a moratóriummal kapcsolatos szavazást, mert a Facebookon fenyegették meg a döntnököket. Ugyanakkor a Utah államban található Box Elder megye egyik döntnöke, aki egy adatközpont megépítése mellett szavazott, rendőri védelmet kapott a döntés miatt – írta meg a Tom’s Hardware.Az NBC News beszámolója szerint jelenleg már odáig fajultak a dolgok, hogy a városvezetők országszerte halálos fenyegetéseket kapnak az adatközpontok miatt, függetlenül attól, hogy ellenzik vagy támogatják a megépítésüket.Scott Wolfersberger, Marshall polgármestere arról beszélt, hogy a város rendőrsége augusztus 12-én vele fel vele a kapcsolatot a fenyegetések miatt, a nyomozás pedig jelenleg is folyamatban van. James Hackworth képviselő szerint a városvezetés tagjai „halálos fenyegetést” kaptak, ugyanakkor az nem derült ki, hogy a fenyegető az adatközpontok mellett vagy ellen protestál. https://hvg.hu/tudomany/20260802_mennyi-az-amerikai-adatkozpontok-vizfogyasztasaEközben Salix polgármestere, Kevin Nelson arról beszélt, hogy a rendőrség vizsgálja azokat a bejegyzéseket, amelyek „különböző terrorista jellegű cselekményekre” szólítottak fel a városvezetés ellen. Nelson szerint először májusban kaptak fenyegetéseket, miután a város áprilisban 900 hektárnyi termőföldet csatolt egy olyan területhez, amelyen a Google építene adatközpontot.A lap szerint korábban már voltak olyan esetek, amelyek azt mutatják, hogy ezek nem csupán üres fenyegetések. Ron Gibson indianapolisi képviselő otthonánál 13 lövést adtak le, miután támogatta egy terület átminősítését az adatközpontok építése miatt, Jennifer Zink, a michigani Saline Township képviselője pedig elmondott, miután az Oracle és az OpenAI egy 1,4 GW-os campust akartak építeni a környéken. A terv miatt 19 michigani önkormányzat döntött a moratórium bevezetése mellett.A felmérések azt mutatják, hogy az X-en és a Redditen 2025 júliusa és 2026 júliusa között több száz fenyegető bejegyzést tettek közzé, ám ezek nagy része az infrastruktúrához, nem pedig az emberekhez köthető. Sokan helyesírási hibákat és mémeket használnak, hogy megkerüljék a platformok moderációját.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.