Komoly átrendeződés zajlik a Metánál, aminek elsődleges oka a mesterséges intelligencia fejlődése. A vállalat a héten mintegy 8000 dolgozójának fog felmondani, emellett azonban további 7000 munkavállalót átcsoportosít a cégen belül.A Reuters és a The New York Times beszámolója szerint Janelle Gale, a Meta HR vezetője már értesítette az alkalmazottakat, hogy 7000 munkavállalót négy új szervezetbe helyeznek át. Ezek olyan részlegek, amelyek új AI-eszközök és -alkalmazások fejlesztésére összpontosítanak. Gale állítólag azzal érvelt, hogy az átszervezésnek köszönhetően a vállalat produktívabb lesz, a munka pedig kifizetődőbb.Gale arról értesítette a dolgozókat, hogy az új részlegekben a mesterséges intelligencia által vezérelt tervezési struktúrákat fognak használni, és kevesebb vezetőre lesz szükség.Az alkalmazottakat arra kérte, hogy május 20-án, szerdán otthonról dolgozzanak, és várjanak a Meta e-mailjére a lehetséges új szerepköreikről, ugyanakkor néhány alkalmazottat már áthelyeztek. A vállalat értesítéseket is küld majd azoknak, akiket aznap elbocsátanak.A Meta még április végén jelentette, hogy elbocsátja 8000 dolgozóját, emellett pedig 6000 álláshirdetést függeszt fel. Mint ismert, a technológiai cégek egy ideje már elbocsátásokkal operálnak, hogy több pénzt tudjanak a mesterséges intelligenciába fektetni. https://hvg.hu/tudomany/20260424_meta-leepites-munkatarsak-elbocsatasaA Meta ezen a téren nem aprózza el a dolgokat: óriási adatközpontok építését tervezi, amihez atomenergiával, valamint az űrbe telepített naperőművekkel biztosítana elegendő áramot. Mark Zuckerberg korábban arról beszélt a befektetőknek, hogy a vállalat idén 115 és 135 milliárd dollár közötti összeget tervez költeni, főként az AI fejlesztésére.2025 végére a Metának körülbelül 78 000 alkalmazottja volt. A 8000 munkavállalót érintő elbocsátások így a jelenlegi pozíciók nagyjából 10 százalékát szüntetik meg a vállalaton belül. A Reuters szerint a Meta még idén további leépítést tervez, az ebben érintett dolgozók pedig 16 hétnyi végkielégítést kapnak, plusz minden egyes, a cégnél eltöltött évért további két hetet.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.Nyitókép: AFP / Brendan Smialowski
15 000 ember élete változik meg a Meta mesterséges intelligenciája miatt
Karcsúsítást hajt végre a Meta a következő egy hétben, 7000 dolgozóját pedig új részlegekbe irányítja át.











