Tanúként hallgatták ki a rendőrségen a Kúria egyik választási bíráját a Tisza-applikáció letöltése miatt, miután Varga Zs. András feljelentést tett az ügyben – tudta meg a Válasz Online. A lap szerint az eset a választás előtt három nappal történt, az érintett bírót saját kérésére nem nevezték meg.A Kúria választási bíráinak kiemelt szerepük van a választások tisztaságának felügyeletében, akár a szavazatok újraszámolását vagy a szavazás megismétlését is előírhatják. Feddhetetlenségük és elfogulatlanságuk a tiszta választások biztosítéka, megfélemlítésük vagy hiteltelenítésük az egész demokráciának káros.Az ügy tavaly novemberen kezdődött, amikor közérdekű bejelentés érkezett a Kúriára arról, hogy az egyik választási bíró névvel és az utca megjelölésével szerepel azon a listán, amely a Tisza Világ nevű applikáció letöltőit sorolta, és a kormánypropaganda lejáratásra is használta. A HVG többször is írt róla, hogy a Tűzfalcsoport blogról kiindulva kormánypárti lapok is név szerint listáztak olyan aktív bírákat, akik rajta lehettek a listán, erre azonban semmilyen bizonyítékuk nem volt. Az érintett bíróságokon mégis integritási vizsgálatok indultak, pedig – ahogy a HVG is megírta – a Fővárosi Törvényszéken volt olyan érintett bíró, aki már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy semmi köze az applikációhoz. https://hvg.hu/360/20260224_tisza-applikacio-birono-regisztracio-politikai-tamadas#disqus_threadA Tisza-applikáció miatt összetűzött az Országos Bírói Tanács és Varga Zs. András kúriai elnök is, aki közleményében eljárásokat helyezett kilátásba a listázott bírók ellen.A Válasz Online által megszerzett rendőrségi adatokból kiderült, hogy az ellopott lista kiszivárgása után Varga Zs. András arra kérte az adatvédelmi hatóság elnökét, hogy ellenőrizze, a bejelentésben szereplő bíró adatai szerepelnek-e a listán. Amikor Péterfalvi Attila azt válaszolta neki, hogy igen, nyilatkoztatták a Kúrián az érintett bírót, hogy letöltötte-e az appot, és integritási eljárást indítottak ellene.Varga Zs. januárban feljelentést tett Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznél, hogy nyomozzák ki, hogyan szerepelhettek a bíróra utaló adatok a kilopott listán.Bár őt titoktartásra kötelezték, maga a Kúria-elnök tájékoztatta arról a nyomozókat, hogy a bíró állítása szerint nem töltötte le az applikációt. A rendőrség a nyomozásban a Google-t is megkérdezte, kié az e-mail-cím, amit a Tisza-appot letöltők listáján találtak, valamint az internetszolgáltatónál az IP-cím felhasználójára is rákérdeztek, mindkét helyen sikertelenül.A BRFK ezután márciusban idézte be tanúként a bírót, aki hiába kérte, hogy a választás miatt április 20. utánra idézzék be, az áprilisi választás előtti csütörtökre újabb idézést kapott. Ezen a bíró úgy nyilatkozott, hogy az eljárást „nyomásgyakorlásnak érzi a bírói hatalmi ággal szemben”.A nyomozást a Válasz Online információi szerint azóta bűncselekmény hiányában lezárták.
Beidézték a rendőrségre a Kúria egyik választási bíráját a Tisza-applikáció miatt
Varga Zs. András Kúria-elnök tett feljelentést a legfőbb ügyésznél, hogy nyomozzák ki, hogyan szerepelhettek a bíróra utaló adatok a kilopott listán.










