Még nem tudni pontosan, hogy az akkufeldolgozó tervével Alsózsolcáról kiebrudalt, majd Sóskúton is betliző Andrada Group összesen mekkora adósságot hagyott maga után, a március végén fizetésképtelenné vált társaságnál folyik a hitelezői igények összesítése. A 2024. végi mérleg mindenesetre elég rosszul festett: az Andrada 1,45 milliárd forint veszteséget mutatott ki, negatív (mínusz 1,7 milliárd) volt a saját vagyona, de a hitelezőket sem kecsegteti túl sok jóval, hogy az eszközök soron 3,5 milliárd, a kötelezettségekén pedig 5 milliárd forint szerepelt.
Nem úgy tűnik, hogy a tartozásokat befednék a cégben fellelhető eszközök.
Frissebb adatok nincsenek az Igazságügyi Minisztérium adatbázisában, a 2025-ös év gazdálkodásáról cikkünk írásakor még nem volt leadott mérlegbeszámoló, és a tevékenységet lezáró vagy felszámolási nyitómérleg sem készült még el. Az viszont már a cégbíróságra beadott iratokból is látszott, hogy van olyan hitelező, amelyik már a felszámolás előtt odáig jutott, hogy perben követelte a pénzét. A bíróság jogosnak is találta az igényt, végrehajtást rendelt el a tartozás behajtására.
Ez a késedelmi kamatokkal együtt egy 120 ezer euró (44 millió forint) körüli tétel, ami aprópénz az Andrada körül röpködő milliárdokhoz képest, ugyanakkor a szlovén befektetés komolyságáról sokat elárul, hogy a szóban forgó hitelező a Pure Air Kft., az akkumulátorfeldolgozó technológiai levegőjét megtisztító berendezést Svédországban legyártató cég. Az Andrada Sóskútra tervezett akkumulátorfeldolgozójának fő darabjai közül ez a prémium minőségű levegőtisztító rendszer lett volna az egyik, a másik az akkumulátordaráló berendezés.












