55 millió euró (közel 20 milliárd forint) kártérítés fizetésére kötelezte a spanyol adóhatóságot a spanyol legfelsőbb bíróság, miután Shakira fellebbezése nyomán arra jutott, hogy korábban nem tudta bizonyítani az adóhatóság, hogy a kolumbiai származású énekesnőnek 2011-ben Spanyolországban kellett volna adóznia – írja a Guardian.Az énekesnőt öt évvel ezelőtt kötelezte többmilliós büntetés kifizetésére egy spanyol bíróság, miután úgy ítélte, az énekesnő 2011 és 2014 között annak ellenére nem fizetett adót az országban a bevételei után, hogy életvitelszerűen az országban tartózkodott. Shakira abban az időben az FC Barcelona védője, Gerard Piqué felesége volt. Két fiúk született, 2022-ben váltak el. Az énekesnő végig tagadta, hogy adót csalt volna, állítása szerint csak 2015-ben telepedett le tartósan Spanyolországban, azelőtt az egyébként adóparadicsomnak számító Bahamákra volt bejelentkezve, ráadásul az évek nagyobb részét külföldi turnékon töltötte.A spanyol legfelsőbb bíróság most azt állapította meg, a spanyol adóhatóság valóban nem tudta bizonyítani, hogy az énekesnő 2011-ben 183 napnál többet töltött az országban, így nem állja meg a helyét az sem, hogy abban az évben Spanyolország felé kellett volna elszámolnia az adójával. A bíróság szerint abban az évben Shakira bizonyíthatóan csak 163 napot tartózkodott az országban.Az énekesnőt 2019-ben vádolták meg a 14,5 millió eurós adócsalással, végül 2023-ban kötött peren kívüli megállapodást az ügyészséggel, befizette a spanyol költségvetésbe a követelt összeg több mint felét, és kamat címén három millió eurót (kb. 1,2 milliárd forintot) is. Emellett három év felfüggesztett börtönbüntetést is kapott. Időközben azonban azzal is megvádolták, a 2018-as jövedelmei után sem fizetett be több mint 6,7 millió eurót (azaz több mint 2,5 milliárd forintot).A spanyol legfelsőbb bíróság döntése után kiadott nyilatkozatában az énekesnő azt írta, „miután több mint nyolc éven át el kellett viselnem a kegyetlen nyilvános megaláztatást, a hírnevem tönkretételére irányuló szervezett kampányokat, valamint a számtalan álmatlan éjszakát, amelyek végül káros hatással voltak az egészségemre és a családom jólétére, a spanyol legfelsőbb bíróság végre helyreállította az igazságot”. Igaz, a hétfői döntés csak a 2011-es adóévre vonatkozik, az utána következő évekre vonatkozóan fenntartotta a korábbi bírósági ítéletet.A Reuters beszámolója szerint az adóhatóság közölte, hogy fellebbez a legfelsőbb bíróságnál, és a végleges ítélet meghozataláig nem fizeti ki a kártérítést az énekesnőnek.