Gyors és alapos vizsgálatot helyezett kilátásba az új agrárminiszter a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t is ingyenesen megszerző Jövő Nemzedék Földje Alapítványnál, amit Lázár János volt építési és beruházási miniszter jegyez kuratóriumi elnökként.
Az alapítvány alá besöpört állami cégek, például a közeli állati fehérjefeldolgozó, az ATEV Zrt. (Állatifehérje Takarmányokat Előállító Vállalat) körülményeit is kivizsgálják. Főként, hogy a vállalat olyan szolgáltatást nyújt, amely megkerülhetetlen a mezőgazdasági, élelmiszeripari cégek működésében, ezért alapvetően nonprofit módon kellene működnie – mondta Bóna Szabolcs Hódmezővásárhelyen az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján, a portál beszámolója szerint.
Az ATEV milliárdos nyereséget termelt évről évre, ugyanakkor Bóna Szabolcs szerint az összeget, amit osztalékként kivett belőle Lázár János alapítványa, jó eséllyel kampányra költötték el.
Vizsgálat alá vonják továbbá azt a március végén született kormányhatározatot is, amely szerint jelentős közvagyon felett szerzett kezelési jogot Lázár alapítványa. Az összesen 1374 darabos ingatlancsomagban négy állami büntetés-végrehajtási agrárcég által művelt földek is szerepelnek.












