Egy évek óta zajló előkészítő folyamat eredménye az az 1311 milliárd forintos keretszerződés, amelyet a Honvédelmi Minisztérium alig egy hónappal a választás előtt kötött a NER kedvenc technológiai vállalataként számontartott 4iG-vel – ezzel magyarázta a szerződés időzítését Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az előző kormány honvédelmi minisztere a Hír TV-nek adott interjújában, amit a HVG szemlézett.

Ez nem egy választási kérdés, ez egy szakmai kérdés

– mondta Szalay-Bobrovniczky.

A volt miniszter a „Magyarország minősített időszaki vezetés-irányítási rendszerének digitalizációs fejlesztésére” kötött szerződés tartalmáról azt mondta, hogy ez „a közvélemény számára talán nehezebben érthető, komplex fogalom”. Szerinte a mai világban már nem lehet digitális eszközök nélkül élni, és ez a hadseregre is igaz. A szerződés szerinte ezeknek az eszközöknek az összehangolásáról szól. A fejlesztést a volt miniszter a következőképpen igyekezett szemléltetni:

Ezt úgy érdemes elképzelni, hogy amikor a televíziós filmekben látjuk ezeket a situation roomokat, és ott a sok képernyő előtt látják a vezetők, hogy mi történik, a digitalizációnak végső soron ez az eredménye.