Bruttó, és évente „csak” 100 milliárd – többek között ezzel védte a HVG által bemutatott, a választás előtt alig egy hónappal kötött hatalmas összegű szerződést a leköszönt honvédelmi miniszter, aki szerint a tartalmát úgy kell elképzelni, mint egy filmes situation roomot.

Egy évek óta zajló előkészítő folyamat eredménye az az 1311 milliárd forintos keretszerződés, amelyet a Honvédelmi Minisztérium alig egy hónappal a választás előtt kötött a 4iG-vel – ezzel magyarázta a szerződés időzítését Szalay-Bobrovniczky Kristóf, az előző kormány honvédelmi minisztere a Hír TV-nek adott interjújában. Ez nem egy választási kérdés, ez egy szakmai kérdés– indokolta az időzítést Szalay-Bobrovniczky. A „Magyarország minősített időszaki vezetés-irányítási rendszerének digitalizációs fejlesztésére” kötött szerződés tartalmával kapcsolatban arról beszélt, hogy ez egy „a közvélemény számára talán nehezebben érthető, komplex fogalom.” Szerinte a mai világban ma már nem tudunk digitális eszközök nélkül élni, és ez igaz a katonaságra is. A szerződés pedig valójában ezeknek az összehangolásáról szól.Ezt úgy érdemes elképzelni, hogy amikor a televíziós filmekben látjuk ezeket a situation roomokat, és ott a sok képernyő előtt látják a vezetők hogy mi történik, a digitalizációnak végső soron ez az eredménye.– példálózott a leköszönt tárcavezető.Hát a haderőfejlesztésben sajnos ekkora számok vannak valójában– magyarázta az 1311 milliárd forintot, majd arról beszélt, hogy ez bruttó összeg, tehát 300 milliárd valójában visszakerül a költségvetésbe, a maradék 1000 milliárd pedig 10 évre szól. Vagyis az egy évre jutó összeg már „csak” évi 100 milliárd forint, ami Szalay-Bobrovniczky szerint a GDP 2 százalékát kitevő védelmi kiadásoknak mindössze 5 százaléka. Felelevenítette, hogy a NATO-nak tett vállalások értelmében továbbá a védelmi kiadásokat a GDP 5 százalékára kell feltornáznunk.Nemzetbiztonsági hátrányba fogunk kerülni, mert nem lesz elég jó a hadseregünk– vázolta a következményeket arra az esetre, ha nem valósulnak meg a szerződésben foglaltak, ahogyan azt Magyar Péter reakciója előrevetítette. A miniszterelnök ugyanis a HVG cikkére adott reakciójában közölte, hogy „az oligarcha urak tekintsék úgy, hogy a szerződés nem létezik”.A HVG csütörtökön rántotta le a leplet arról az 1311 milliárd forintos keretszerződésről, amelyet március közepén kötött az akkor még Szalay-Bobrovniczky által vezetett honvédelmi tárca a 4iG-val. A szerződés 2035-ig szól, az azonban, hogy pontosan mit tartalmaz, nem ismert. https://hvg.hu/gazdasag/20260514_1-billio-311-milliard-forintos-szerzodest-kotottek-a-4ig-vel-a-valasztas-elottNyitóképünkön Szalay-Bobrovniczky Kristóf érkezik a Karmelitába Sulyok Tamáshoz április 15-én. (HVG / Cabrera Martin)