A Bundibugyo-vírus nevű variáns mindössze harmadszor jelent meg, sem vakcina, sem gyógymód nem áll rendelkezésre ellene.
Nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Kongóban és Ugandában pusztító ebolajárvány miatt – számolt be az AP. A betegséggel kapcsolatban eddig több mint 300 feltételezett fertőzöttről és 88 halálesetről tudnak a hatóságok.A mostani járványt az ebola egy ritka variánsa, a Bundibugyo-vírus okozta a WHO szerint. A térségben előforduló eddigi több mint 20 ebolajárványból mindössze ez a harmadik, amely ehhez a variánshoz kötődik. A Bundibugyóra jelenleg sem vakcina, sem gyógymód nem létezik.A WHO szerint ugyanakkor a koronavírushoz hasonló világjárvány feltételei nem teljesülnek, ezért a szervezet nem javasolta a határok lezárását. Az eddigi adatok szerint két eset köthető Ugandához, a többi megbetegedésre Kongóban került sor.„Jelentős a bizonytalanság a fertőzött személyek valódi számával és földrajzi eloszlásával kapcsolatban” – fogalmazott Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója. A kihirdetett vészhelyzet célja, hogy a nemzetközi közösséget cselekvésre bírja, formális utasítást azonban nem jelent az országok számára.A súlyosan fertőző ebola testnedvekkel való érintkezés során terjed, súlyos, gyakran halálos tünetekkel jár. A Bundibugyo-variánst előszőr Uganda azonos nevű körzetében észlelték 2007 és 2008 között, akkor 149 fertőzöttből 37-en haltak meg, míg a második, 2012-es kongói járványban 57 fertőzöttből 29 vesztette életét.Nyitóképünk illusztráció. (AFP / John Wessels)











