A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a One Magyarország Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a telekommunikációs vállalkozás Világ Napijegy szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja nem megfelelően tájékoztat annak egyes fontos jellemzőit illetően, illetve arról, hogy ez váratlan költségeket okozhat a fogyasztók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított versenyfelügyeleti eljárást a One Magyarországgal szemben, mivel a cég Világ Napijegy szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja megtévesztheti a fogyasztókat.

A GVH gyanúja szerint a kommunikáció homályos, egymásnak ellentmondó elemekből álló, ezért félreérthető tájékoztatást nyújt a szolgáltatás egyes érdemi jellemzői kapcsán. Így nem teszi felismerhetővé, hogy

a Világ Napijegy egyes előfizetői szolgáltatási szerződések esetében automatikusan aktiválódik;

az automatikus aktiválás esetén a telefonszolgáltatás, illetve a hang- vagy internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevétele díjköteles, valamint, hogy ez a díjkötelesség pontosan milyen mértékű fizetési kötelezettséggel jár.