Az ügyészség vádat emelt a korrupció ellen létrehozott Integritás Hatóság elnöke ellen, aki önmagát a Fidesz áldozatának mutatja. Jogviszonya a Tisza által Fidesz-bábnak tartott Windisch László kezében van.

Biró Ferenc az Egyenes beszédben azt mondta, hogy az elmúlt 16 évben 60 ezer milliárdnyi vagyon tűnt el. Az új kormány még nem kért tőle semmit. Az előző kormány alatt eljárás…

A vádirat szerint összesen több mint 140 millió forintos vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak. Elkajált 1,5 millió forint, „A halál utáni exisztencia és az integritás…