A szavazás már az első körben eldőlt.

A korábbi fideszes képviselő szerint még fényesebbbé lehet tenni a korcsolyasportot, a kihívói szerint változásra van szükség.

Hárman pályáznak a posztra a pénteki tisztújító közgyűlésen.

A Fidesz alelnöke tizenöt éven át vezette a szövetséget, a pénteki közgyűlésen Telegdi Attilát választották az utódjáának.

A szavazás már az első körben eldőlt.

Tizenöt év után innen is távozik.

A szavazás előtt jelentette be, hogy nem indul a posztért.