Hankó Balázs remek gyógyszerész, csak az a baj, hogy megkapta a kultúrát, amihez nem ért - mondta a 444-nek a Semmelweis rektora saját korábbi helyetteséről. Szerinte az egyetemi kuratóriumok túlpolitizáltak és túlterjeszkedtek, ő az osztrák modellre térne át.

Hankó Balázs remek gyógyszerész, csak az a baj, hogy megkapta a kultúrát, amihez nem ért - mondta a 444-nek a Semmelweis rektora saját korábbi helyetteséről. Szerinte az egyetemi…

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a modellváltás nagyrészt pozitív eredményeket hozott, de túlságosan átpolitizáltak a kuratóriumok.

A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint jelenleg az egyik legsúlyosabb probléma, hogy a kuratóriumok gyakorlatilag saját maguk dönthetnek a hatáskörükről és arról is, kik…

Még nem döntött a kormány azzal kapcsolatban, hogy megszűnjön-e teljesen a kekva-modell az egyetemeknél – mondta Magyar Péter a második kormányülés után sajtótájékoztatón a…

Ez a Fidesz ideológiai hátországát, az MCC-t is érinti, de a modellváltó egyetemek kérdésének is nekimennek. Azonnal kell lépni, 10 milliárd euró a tét.