A Belügyminisztérium korábbi épületének eladását pedig már el is kezdték felülvizsgálni.

A támogatási szerződést a benne foglaltak szerint csak a felek kölcsönös egyetértésével lehet módosítani.

A 2031 végéig szóló finanszírozási szerződést elvileg csak mindkét fél egyetértésével lehet megváltoztatni.

Ebből már több mint 22 milliárdot át is utaltak.

A Belügyminisztérium korábbi épületének eladását pedig már el is kezdték felülvizsgálni.

A Nobel-díjas tudósnak a már kiutalt 22 milliárd forintot is vissza kell fizetnie.

„Professzor urat a már kifizetett 22 milliárd forint visszautalására kérjük” – fogalmazott Magyar.

A miniszterelnök arra kéri a Nobel-díjas kutatót, hogy utalja vissza a már kifizetett 22 milliárd forintot.

A miniszterelnök korábban bejelentette: felbontja a 261,7 milliárd forintos szerződést Krausz Élvonal Alapítványával, melynek részeként a már kifizetett 22 milliárdot is kérik…

A kuratórium közleményét több Nobel-díjas kutató is aláírta.

A nagy összeget azzal indokolta, hogy hat év alatt 75 kiváló kutatócsoportot vártak Magyarországra.

„A kérdés az, hogy elfogadható-e, hogy egy választások előtt megkötött, hosszú évekre szóló szerződéssel több százmilliárd forintnyi közpénzt egy KEKVA-modellre épülő, szűk…

A Nobel-díjas tudós levelében az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvány teljes körű, minden részletre kiterjedő átvilágítását kérte.