A mesterséges intelligencia szabályozásának évek óta húzódó kérdése az elmúlt hetekben vált igazán égetővé. Egymás után jelentek meg azok a beszámolók és kiberbiztonsági jelentések, miszerint a legerősebb AI-modellek képesek kitörni a zárt környezetükből, hierarchikus csoportokba szerveződnek, egymással kommunikálnak, és így garázdálkodnak szabadon az interneten: embereket tévesztenek meg, és céges rendszereket törnek fel.
Mivel mindezeket amerikai cégek (főként az Anthropic és az OpenAI) modelljei hajtották végre, sokakban felmerült, hogy talán itt az ideje, hogy egy demokratikus ország nekiálljon szabályozni az egyelőre korlátozott károkat okozó, de potenciálisan katasztrófához vezető AI-rendszereket, aminek első lépése a kiszámíthatatlan modellfejlesztések felfüggesztése lenne. Erre azonban – a luddizmussal való vádaskodáson túl – jellemzően az a reakció, hogy az egyre szorosabb globális AI-versenyben az amerikai cégek nem fékezhetnek önsorsrontó módon, mert azzal csak a legnagyobb vetélytársat, Kínát hoznák helyzetbe. Scott Bessent pénzügyminiszter szeptember elején úgy fogalmazott: ha Kína átvenné a vezetést a mesterséges intelligencia területén, akkor onnantól már semmi más nem számítana. „Nincs holnapután, ha Kína nyer” – mondta.
