Rég volt már annyira izgalmas az emberes űrutazás, mint az utóbbi néhány évben. A NASA Artemis II küldetése során több mint fél évszázad után először repült ember a Holdig: Reid Wiseman, Christina Koch, Victor Glover és Jeremy Hansen űrhajósok nemcsak elérték a Föld kísérőjét, de meg is kerülték azt, sőt, minden korábbinál messzebbre jutottak a bolygónktól.A következő nagy mérföldkő most már tényleg az lesz, ha leszáll majd a NASA űrhajója a Holdra, és erre készül is a szervezet. Addig is azonban egy másik projekten is dolgozik, méghozzá az IBM-mel közösen. Ennek eredményeként mutatták be a NASA-IBM Lunar Foundation Model nevű rendszert – egy nyílt forráskódú AI-rendszert, amit a Hugging Face-ről lehet letölteni. (A platformot egyébként épp most vette meg 4000 milliárdért az Nvidia.)Juan Bernabé-Moreno, az IBM Research Europe igazgatója szerint alapmodellként számos feladatot el tud végezni az újdonság. A kutatók szerint különösen hatékonyan képes azonosítani a Hold felszínén azokat a területeket, ahol jég fordulhat elő.A tesztek során a modell előrejelzéseit egy olyan térképpel vetették össze, amelyet korábban egy olyan tudományos munka eredményeként közölte, amely terepviszonyokra, hőmérsékleti és egyéb környezeti adatokra támaszkodott.Ezt követően a modellt összevetették a SwinV2-B-vel, egy Microsoft által fejlesztett, nagy felbontású képek feldolgozására szolgáló rendszerrel. Kiderült, a NASA és az IBM modellje 23 százalékkal csökkentette a hibák arányát. A két szervezet azért választotta összehasonlítási alapnak a SwinV2-B-t, mert ezt az eszközt gyakran használják referenciaként számos képelemzési feladatnál.A NASA és az IBM a kráterek azonosítása és osztályozása terén is tesztelte a modellt. Ezen feladat elvégzése során az újdonság 19 százalékkal múlta felül a SwinV2-B-t, miközben feleannyi betanítási adatot használt fel.A kutatók egy éles tesztet is végeztek, amikor augusztus 5-én a Holdba csapódott a SpaceX egyik rakétája. Amikor az IBM betáplálta az ütközésről készült képet a modellbe, az helyesen azonosította a becsapódás helyszínét új kráterként, annak ellenére, hogy az nagymértékben átfedésben volt egy már meglévő kráterrel. https://hvg.hu/tudomany/20260814_holdba-csapodo-spacex-raketa-nasa-videoBernabé-Moreno szerint a modell betanítása komoly kihívást jelentett. Míg a Föld légköre szétszórja a fényt, így tompítja az árnyékokat, a Hold esetében ez nem így van: az árnyékok kemények, a határvonaluk éles, így fotózáskor az ilyen területekre eső képpontok gyakorlatilag nem hordoznak információt. Emiatt egy kráter az egyik képen teljesen másként nézhet ki, mint a másikon.A másik problémát a tesztelés jelentette. Ezt sokszor úgy csinálják, hogy törlik egy kép 90 százalékát, és megkérik a rendszert, hogy a tanultak alapján egészítse ki azt. Ezt a holdbéli krátereknél azonban nem működik, a műholdfelvételek alapján ugyanis ezek a képződmények egyformának tűnnek.A megoldás végül az lett, hogy régiókra osztották a Holdat, majd ennek egy részét betanításra, egy másik részét pedig csak tesztelésre használták.A kutatók rendkívül izgatottak a létrehozott modell kapcsán, annak nyílt forráskódú mivolta miatt ugyanis más tudósok is felhasználhatják azt a jövőben.Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.