Markovics Botond science fictionbe ágyazva könyvet írt arról, mekkora méreteket ölthet és milyen bioetikai kérdéseket vethet fel a kizsákmányolás és a vállalati profitorientált kultúrszemlélet, amennyiben egyszer túljut a Föld határain. Mindezt horrorisztikus jelenetekkel és húscafatokkal tálalva veti elénk, fogyasztását ezért vegánoknak és húsfóbiásoknak semmiféleképp sem ajánlom.A Bionauták első blikkre egy kiváló alapötlettel ellátott science fiction műnek ígérkezik: az emberiség megvetette lábát több csillagrendszerben, saját űrhírességeket termelt ki, akiket a nagy földrajzi felfedező hajóskapitányokhoz hasonlítható személyi kultusz övez, és példaképként szolgálnak a feltörekvő generációk számára. Közülük való Julia Pollard is, aki apró karriermódosítással a Venter cégbirodalom egyik bányászati üzletágának igazgatója lesz. Ám ez a fajta bányászat nem egy szokványos, jól fizető állás, ugyanis a Sirius A körül keringő, ormótlan, páncélos hústömeg, a kisbolygó méretű karneusz kizsákmányolásának irányítása lesz az egykori űrpionír feladata.Markovics Botond (aki korábban Brandon Hackett írói névvel publikálta sci-fi regényeit) nagyon eredeti elgondolással áll elő, hiszen sikerül a tipikus sci-fi-toposzok közé egy többrétegű jelentésréteggel ellátott újdonságot csempésznie: a karneuszt. Egy szilárd kérgű, belül viszont élő, önfenntartó húshalmazt, ami a földi vizsgálódások szerint nem is igazán élő, noha a benne munkálkodó húsbányászok, akik naponta végigtrappolnak a csúszós-nyálkás vájatokon, érzékelik a ritka szívdobbanásokat, négyéltű járműveikkel behatolnak a lény érrendszerébe, és időnként el is mossa őket a vérfolyam, vagy épp az idegen testeket megsemmisíteni hivatott makrofágok jelentenek rájuk életveszélyt, nos ők egészen másképp látják ezt a kérdéskört.A karneusz gyakorlatilag egy böhöm nagy űrbálna, egy belassult, vákuumban lebegő Moby Dick, amelyet a húsáért és az ebből származó profitért vadásztak le és zsákmányolnak ki.Erre a párhuzamra utal a történet másik főszereplőjének, a bányászvállalat örökösének neve is. Yis Ventert a regényben csupán egyetlen alkalommal nevezik Yismaelnek (melville-i Ishmael alteregójának), és mint külső szemlélő érkezik meg a karneuszhoz csatlakoztatott űrállomásra. Apja, Abraham, illetve az általa küldött vállalatirányítási vezetőség akár Ahab kapitánnyal rokonítható szerepként is értelmezhető a felvezetésben, noha a karneusz bálnatestének kizsigerelését nem a gyűlölet hajtja, hanem a profitorientáltság.Ugyanakkor a karneusz nem csak húsraktár. Amint szereplőink útra kelnek az ismert és még felfedezésre váró belső járatokban, vagy éppen friss ösvényeket vágnak maguknak a húshegyekben, újabb titkokra derül fény, mígnem a karneusz (és később egy egész karneuszhálózat) további jelentésréteggel bővül: Jónás és a cet újraértelmezett világának kortárs ábrázolásával. Yis Venter nem tekinti magát kiválasztottnak, mégis a karneusz mélyére kerül, ahol egy felsőbbrendű lény sugallatára rá kell ébrednie, hogy küldetése van. A karneusz ugyanis nem csak az emberiség kíváncsiságát kelti fel, sőt, önmaga is képes úgy afféle ragadozó életmódot folytatni, hogy látszólag nagy erőfeszítéseket nem is tesz a domináns faj státuszának megőrzése érdekében. Inkább elnyeli, bendőjében őrzi és lassan felemészti mindazokat, akik ellene vonultak az idők során.Egy ilyen lomha, de végtelen kapacitású ellenség nem csoda, ha kikezdi még a tapasztalt szerző fantáziáját is. Hőseink számos idegen fajjal találkoznak a karneuszi bendőben, és a korábban publikált Hackett-regényekhez hasonlóan nagyon sokszínűre, néhol kissé ismerősre, de kellően horrorisztikusra sikerült felhozatal gyűlik össze, hogy egymással és a karneuszuralommal vívott csatáik mellett fél-, egy vagy több szemmel az emberiség felé forduljanak, és fontolóra vegyék fajunk hasznosságát ebben a magasabb rendű, eónok óta tartó küzdelemben.Külön említésre méltó, ahogy a homo sapiens mint élőlény a történet során egyre inkább elveszti emberi mivoltát. Több szereplő is ember formájú, de nem természetes úton, önnön jogán mondható embernek, noha biológiai felépítése szerint mégis a faj tagjának számít. Ez felvet egy régi, sci-fi-toposzként is értelmezhető kérdést: meddig számít embernek valaki, aki hozzánk hasonló, de módosításokkal felturbózott, vagy nem ember által szült élőlény?A dilemma leggyakrabban a klónozás és a klónlét ábrázolása mentén kelt filozófiai és etikai érveléshullámokat, innen nézve pedig – bár a klónozás kérdése ebben a műben nem jelenik meg – mintegy el nem évülő gondolatspirált mozdít meg: ki számít embernek? És amennyiben mégis annak tekinthető, mindenképp felelősséget kell-e vállalnia a fajfennmaradás érdekében? Eldobható vagy örök jog az emberlét, mint státusz- és önmeghatározás?Még ha nem is ezek a legkézenfekvőbb kérdések a regény konfliktusábrázolásaiban, mégis érdemes minimálisan elgondolkodni azon, egyáltalán fontos-e, hogy az emberiségért kiálló, vagy az azt képviselő személy/entitás száz százalékig hozzánk hasonlatos legyen?A narratíva alakulása a Hackett-regényeknél már megszokott eseménysort követi: a világot tudatosan tágítja és bővíti szereplőkkel, és a kezdeti ember-idegen probléma sejtszintűvé zsugorodik a nagyobb fenyegetés és az élet egyetemességének szemlélete mentén. Amint az emberiséget fenyegető veszély sokkal nagyobb játszmák mellékes kellemetlenségévé halványul, lehetetlen félretenni a szöveget. Nem csoda, hogy a szerző nem bírt megállni egyetlen kötetnél, és az október eleji, 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra érkezik is a történet folytatása, Bionauták a végtelenben címmel. Húsbavágó fordulatokban kétségkívül nem lesz hiány, bizonyára alig győzzük majd szereplőinkkel együtt képzeletben törölgetni a négyéltűekre fröccsenő vérpermetet. Pozitív végkifejletre pedig ne vegyünk mérget – egyáltalán nem biztos, hogy a megoldás tanmeseszerű, mindenki számára emészthető befejezéssel zárul majd.Markovics Botond: Bionauták Agave Könyvek, 2026, 5280 Ft