A kolozsvári születésű Adorjáni Panna első regénye, a Körbe az elcseszett kapcsolatok könyve. Vagy a kapcsolatok elcseszésének könyve. Csak ez az utóbbi mondat túlságosan utal valakire, aki elcseszi a kapcsolatokat, de ilyen valaki nincs a regényben. Legfeljebb olyan borzasztóan hangzó közhelyeket nevezhetnénk meg valaki helyett, mint a „korszellem” vagy a „generációs problémák”, de ez sem tudja jól megfogni, hogy miről is van szó. Van viszont valami, ami jól tudja megfogni: a kolozsvári születésű Adorjáni Panna első regénye, a Körbe.A regény két szexuális együttlét leírásával kezdődik, pontosabban azzal, ahogyan eljutunk eddig a két együttlétig: az egyik tragikus, a másik csodás. Mégis: a szöveg végére körbeérünk, hiszen tulajdonképpen egyik esetből sem következik valami sorsfordító azokra a kapcsolatokra nézvést, amelyeknek része volt az együttlét. A csodásból sem lesz boldog kapcsolat, csak egymás mellett kapálózás valamiféle tengervíznél langyosabb ürességben, ahol nincs fogódzó, de még felhajtóerő sem, mint a vízben; de a tragikus sem hoz fordulatot. Ha kívülről nézzük, a két nő tulajdonképpen pont ugyanúgy kerüli a következő héten az ő kapcsolatában érintett férfit, csak épp az egyik ezért, a másik azért.Talán leginkább erről szól a regény: hogy nincsenek – vagy ebben a generációban, a mai nagyvárosi huszon-harmincévesek között nincsenek? – sorsfordító események. Nem fordíthatja meg semmi a sorsodat, mert az túl egyszerű lenne. Te magad megfordíthatod, de az nem egy éjszaka lesz, és se egy trauma, se egy szerelem nem lesz elég hozzá. Ahhoz önismeret kell, aztán szembenézés, aztán munka, mindehhez pedig valami olyan bátorság, amit nem látni akciófilmekben, és nem is testben kell hozzá erősnek lenni.A Körbe nem A-ból B-be eljutó történet, inkább körbejárja az ABC összes betűjét, de azért van egy vezető cselekményszála és főszereplője: Mirjam küzd valamivel, amire a legenyhébb szó az általános rosszkedv; talán depresszió, talán van benne valamiféle életkezdeti válság. Vagyis nem: Mirjam nem küzd ezzel az érzéssel, csak egyre inkább úgy érzi, hogy küzdenie kellene ellene, és a regény tétje, hogy eljut-e arra a pontra, amikor nekiáll ennek a harcnak. A szöveg leginkább Mirjam és legjobb barátnője, Hilda között adogatja a fejezetrészeket, mint egy teniszlabdát, de nem teniszről van szó, inkább iskolai kidobósról a szünetben, amikor egyszerre van az udvaron mindenki, kicsik és nagyok egyaránt. Adorjáni Panna technikája, hogy először az egyik szereplő szemszögéből ír le egy helyzetet, majd annak a szereplőnek a szemszöge következik, aki szintén érintett volt az adott szituációban.Adorjáni Panna dedikálFacebook / JelenkorÉs ez néha csodálatosan működik. Például amikor Mirjam Budapesten élő bátyja ellátogat a húgához Kolozsvárra (itt játszódik a történet nagy része, az erdélyi város pedig a regény egyik élő és lélegző főszereplőjévé válik): ő azt érzi, Mirjam alig várja, hogy eltűnjön a lakásából, pedig valójában Mirjam mindennél jobban szeretne vele minőségi időt tölteni – csak nincsenek meg az eszközei az érzelmei kifejezésére. Ebben a regényben – ebben a generációban? – senkinek nincsenek meg a megfelelő eszközei az érzelmei kifejezésére: talán ez az élet(ünk) legnehezebb feladata, meg az, hogy egyáltalán jól meg tudjuk élni, majd fel is ismerjük ezeket.Szintén nagyszerű a nézőpontváltós technika rögtön a sztori elején, a már emlegetett két szexuális együttlét kialakulása felé haladva: amikor Mirjam úgy gondolja, hogy mellette a tökéletes testű bájgúnárnak ő nyilván csak egy újabb kaland lehet a sokból, amibe vagy belemegy, vagy sem, mindegy, úgysem adna semmit az egész: „A rosszkedv, amit az ágyában egyedül szokott érezni, sokkal ismerősebb és kényelmesebb, mint az, amit most Vincével kell megosztania, és egyáltalán nem érti, hogy ha így is, úgy is szarul van, miért kell neki ehhez egy random csávó társaságában lennie.” És aztán Vincéhez kerül a labda, és kiderül, olyan gyönyörűnek tartja Mirjamot, hogy már azt is megtiszteltetésnek érzi, hogy egyáltalán a társaságában lehet, ugyanakkor azt gondolja, egy ilyen csodaszép nő mellett ő biztosan kevés.De ez nem az a regény, amiben ebből a félreértésből romantikus összeborulás lesz. Dehogy lesz: egy olyan közösülés lesz, ami közelebb áll a nemi erőszakhoz, mint a naplemente-romantikához.És ez valamiképp senkinek sem a hibája.Ez megint olyan, mint a fent nevezett kapcsolat-elcseszés: nincs mögötte konkrét indok. Az van mögötte, hogy az egyik nem akarja, nem tudja vagy nem meri kifejezni a valódi érzéseit, a másik pedig nem akarja, nem tudja vagy nem meri letapogatni, hogy mi lehet, amit a másik érez, de nem mond ki. Az egyik nem veszi észre, hogy valami félrement, a másik nem veszi észre, hogy ha akarná, változtathatna azon, ami félrement. És a végén mindenki rosszul jár.Illetve a nők azért jellemzően mindig rosszabbul járnak, és ebben még csak az a bizonyos korszellem sem játszik szerepet, ez így van már évszázadok óta, úgy hívják, hogy patriarchátus, de nem kell megijedni, a regény nem ilyen szavakkal magyarázza meg a magyarázni valót. És főleg nem ítélkezik, ez benne az igazán érdekes: a Körbe talán legnagyobb erénye, hogy úgy tudja láthatóvá tenni a „másik oldalt”, hogy ettől soha nem válik áldozathibáztatóvá, de nem választja az egyszerűbb utat sem, ami például a patriarchátus vádlottak padjára ültetése és rögtönítélő bírósággal való bűnösnek kikiáltása lenne.HVG / Fazekas IstvánMegmutatja, hogy a nő az, aki enged, aki nem tesz a rossz ellen, aki inkább a kisebb ellenállást választja. („Mirjam néha egyszerűbbnek érezte, hogy engedjen, legyen meg a férfi akarata, fárasztó volt az ellenkezés, a kibújás, a magyarázkodás.”) De azt is megmutatja, hogy mi az a környezet, az a társadalom, amiben egy nő így tesz, és így már nem olyan egyszerű a nőt vádolni: az akaratukat túlzottan is magabiztosan és ellenérvekre vakon képviselő, a valóságot a maguk képére ferdítő férfiak között, akik – legalábbis lelki nyomásgyakorlással – megbüntetnek, ha a nő kiáll magáért, és mindent inkább megmagyaráznak ahelyett, hogy megpróbálnák befogadni a másik megélését.Az érvénytelenített női megélések könyve a Körbe,amely azt is pontosan megmutatja, hogy ez milyen szomorú következményekkel jár. De Adorjáni megmutatja azt is, milyen, amikor a férfi asszertív, kedves és figyelmes, a nő viszont napokig meg se nyitja az üzenetét, csak abból az első pár sorból ítél, ami felvillan a mobil képernyőjén.A Körbe nem a hibások, bűnösök és áldozatok könyve, hanem a nagy egészé, amelyben folyamatosan lebeg és inog, hogy ki hová tartozik e két gumifalú kategóriából. Bár azért van benne olyan eset, amire se mentség, se felmentés, se egyfelől-másfelől nincs, épp ezért nem is tartozik a jobban sikerült részek közé, amikor hosszú várakozás után Adorjáni végül leírja az elkövető szemszögéből: se fekete-fehéren nem akarja ábrázolni az illetőt, sem felmenteni nem szeretné, így viszont két szék között az ágy alá esik, és voltaképpen semmivel nem bővül a tudásunk vagy megélésünk arról, miért is történt, ami történt. Akkor már lehet, hogy jobb lett volna meghagyni a balladai homályt, hiszen a regény úgyis a következményekkel foglalkozik.A teniszlabdás nézőpont-adogatás viszont egy idő után kényszernek tűnik, amit az író maga vállalt, és aztán egyszerűbbnek érezte, hogy engedjen ahelyett, hogy elengedte volna a saját szabályrendszerét, amikor az nem szolgálta a szöveg javát. Sokszor van ugyanis, hogy az új nézőpontkarakter egyszerűen nem érdekes. Mint például Mirjam és Hilda főnöke, akiről pontosan azokat a közhelyeket tudjuk meg, amiket mindenki gondolna egy kis cég modern, de rendkívül fiatalos vezetőjéről: reggeli futás, americano, gyümölcsös müzli fehérjeporral. Nem minden karakter ad hozzá sem a történethez, sem az atmoszférához, és az is a túlírtság érzését kelti, hogy Adorjáni minden esetben visszamegy a kályháig, mindenképp meg kell tudnunk, a két szereplő mikor és milyen körülmények között találkozott először egymással, akkor is, ha ez tulajdonképpen semmihez nem tesz hozzá semmit. A balladai homály komoly hiánycikke a regénynek. Ugyanakkor Adorjáninak remek érzéke van a legátlagosabb esték, beszélgetések, bulik leírásához is, nemigen van olyan pillanat a regényben, ami ne lenne átélhető. (Akkor is, ha az ember van olyan szerencsés, hogy még sosem kóstolta a kolozsvári éjszakai élet legrettenetesebb italát, a Zorrót: vodka tabasco szósszal, borssal és savanyú uborkával. Ha kóstolta, Adorjáni sajnos eléri, hogy újra ott legyen az íze a szájában, ami végső soron dicséret, még ha kétélű is.)Adorjáni Panna a 15. kolozsvári könyvhétenFacebook / JelenkorAdorjáni Panna generációs regény, és ez bőven elég leírás is anélkül, hogy valamit mondanánk a genderről (a társadalmi nemekről) alkotott képéről, hiszen ha egy generációs regény okos – és a Körbe okos –, eleve nem tud erről a korosztályról úgy írni, hogy annak ne lenne középpontjában a női és férfi megélések ütköztetése és az azokról való elgondolkodtatás. És ha okos, válaszokat sem ad, mert ennek a generációnak nincsenek válaszai – illetve talán a korábbiaknak se voltak, csak mostanra már tisztában is vagyunk ezzel. A válaszok nélküliség pedig nem elsősorban szabadság, inkább rémület. Magunkra vagyunk utalva, és a magányon az sem tud segíteni, ha vannak körülöttünk – csak ha engedjük.A Körbe arról szól, milyen nehéz engedni, hogy a dolgok jobbak legyenek.Jelenkor Kiadó, 2026, 343 oldal, 4999 forint