Erkölcsileg abszolút vállalhatatlan, ezt leszámítva viszont nagyszerű, teljesen öntörvényű, kiszámíthatatlan és őrült Matthew McConaughey új filmje. A mézkirály egy olyan témáról szól, amelyről sosem gondoltuk volna, hogy akciódús thrillert lehet készíteni: a méhészek nehéz életéről. De persze, hogy valójában nem erről szól. Kritika.
Nehéz elkapni A mézkirály úgynevezett vibe-ját, épp azért, mert az első öt perc semmi másról nem szól, csak arról, hogy „nézd, mekkora vibe-ja van ennek a filmnek!”, és hát nagyon kevés olyan dolog van az életben, ami akkor is ugyanolyan jó, ha az arcunkba tolják, de még ahhoz is kell a megfelelő hely és idő. Rednecknek látszó redneckek gyülekeznek egy autós rendelésre optimalizált külvárosi szendvicsező parkolójában a kis bendzsóikkal, mandolinjaikkal és szájharmonikáikkal, és belekezdenek egy bluegrass dalba.Amit hálistennek félbeszakít a rendőrség.Nem azért hálistennek, mert ne lenne jó az említett bluegrass dal (a bluegrass olyasmi, mint a country, csak akusztikus), mert jó, már ha az embernek van gusztusa az ilyesmire, hanem azért, mert így viszonylag hamar véget is ér az erőlködősen jófejkedő része a filmnek. Nem teljesen, mert később is lesz még sok hasonló, csak addigra már elkezdjük kapiskálni, miért is van ez a kicsit visszataszító jófejkedés: ezek a fickók az újonnan érkezettet is azonnal kötelezően bevonják a közösségi programokba, mindenkinek kötelezően szeretnie kell mindenkit, akkor is, ha inkább egyedüllétre vágyna, azonnal rázúdítják az összes szomszédot és a szomszédok összes bendzsóját, és még énekelnie is muszáj akkor is, ha előtte mondta el, sanszos, hogy pánikrohamot kap, ha mások előtt kell énekelnie.Nem snowflake-nek való vidék, az biztos.Matthew McConaugheyADS Service
