Augusztus 31-ével lezárul 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány felszámolása. A kekvák megszüntetésével legalább 1284 milliárd forint könyv szerinti értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá – közölte hétfőn a Miniszterelnökség.Azt írták, ezzel véget ér egy átláthatatlan rendszer és egy fontos akadály is elhárul az uniós források hazahozatala elől. A közleményben felidézték: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis kekvák rendszerét az előző kormány építette ki, jelentős állami vagyont és az ezekről szóló döntéseket emelt ki a közvetlen állami ellenőrzés alól, és helyezett alapítványi kuratóriumok kezébe.Hozzátették, a rendszer ráadásul úgy biztosított hosszú távú önállóságot ezeknek a szervezeteknek, hogy közben hatalmas közvagyonnal gazdálkodhattak. A most megszűnő alapítványok vezetésében az előző kormányzat több meghatározó szereplője is helyet kapott. A közel 575 milliárd forint könyv szerinti vagyonú Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) kuratóriumát Orbán Balázs vezette, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványét Lázár János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványét Áder János, a Magyar Kultúráért Alapítványét pedig Demeter Szilárd. https://hvg.hu/360/20260831_a-varosliget-zrt-cegebe-viszik-schmidt-maria-birodalmatÍgy olyan konstrukció jött létre, amelyben jelentős közvagyonról egy kormányváltás után is a korábban kijelölt testületek dönthettek. Augusztus végével ennek a rendszernek lett vége– emlékeztetett a kormány.Mint kiemelték, az államra átszálló vagyon nagysága önmagában mutatja a kekva-rendszer súlyát. Több mint 845 milliárd forintot vállalati részesedések, közel 162 milliárdot pénzeszközök, 89 milliárdot értékpapírok, csaknem 88 milliárdot pedig ingatlanok tesznek ki – sorolták.A legnagyobb vagyont az MCC Alapítvány kezelte, közel 575 milliárd forint könyv szerinti értékben. A MOL-Új Európa Alapítvány vagyona meghaladja a 262 milliárd, a Jövő Nemzedék Földje Alapítványé pedig megközelíti a 108 milliárd forintot. Ez a három alapítvány együtt az államra átszálló vagyon közel háromnegyedét kezelte– mutat rá a közlemény. A kormány jelezte: a változás nem veszélyezteti a valódi közfeladatokat, a szükséges programok és szolgáltatások tovább működnek, miközben megszüntethetők a felesleges párhuzamosságok és indokolatlan szervezeti struktúrák. Hangsúlyozzák azt is, hogy az államra visszaszálló vagyonnál ismét világos lesz, ki felel érte, ki dönt a felhasználásáról, és mire fordítják.A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) közül a nem egyetemet fenntartók megszűnésének menetrendjét a kormány már júniusban elfogadta (az egyetemek egy év haladékot kaptak), és kijelölte, hogy melyiknek mely minisztérium lesz az alapítói joggyakorlója. Múlt csütörtökön a Fidesz-hátország nagy részét pénzelő Batthyány Lajos és a Kék Bolygó Alapítvánnyal közölték, hogy eddigi formájukban nem működhetnek tovább. https://hvg.hu/360/20260824_202634-mi-marad-a-kekvakbol-ingatlanvagyon-osztozkodas-hazmesterkeresoNyitókép: MCC / Facebook
Vége a kekváknak, 1284 milliárd forint közvagyon kerül vissza az államhoz
A kormány szerint ezzel egy fontos akadály is elhárul az uniós források hazahozatala elől.







