A szervezet szerint ez csak az első lépés lenne, hosszú távon nagyobb mértékű béremelést szorgalmaznak.

Szombaton nyílt levelet tett közzé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a NOKS- és egyéb munkakörökben dolgozók béremeléséről, amelyet Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszternek címzett. Lannert Judit a nyílt levelet követően, hétfő reggel a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján közölte, hogy hamarosan megemelik a nevelést és oktatást segítő dolgozók bérét, a bejelentést Magyar Péter miniszterelnök megerősítette. A szakszervezet szerint első lépésként legalább 25 százalékos emelésre lenne szükség, amelyet a Tisza a programjában egyébként már megígért a nem pedagógus dolgozóknak. A PDSZ úgy gondolja, ezt később további, kiszámítható bérrendezésnek kellene követnie. Mint írják, ennek a munkavállalói körnek a helyzete régóta tarthatatlan, miközben nélkülük az intézmények napi működése sem biztosítható, a bérek rendezetlensége és az ebből fakadó egzisztenciális bizonytalanság egyre nagyobb feszültséget okoz és egyre nehezebbé teszi a megfelelő munkaerő megtartását és pótlását.Arra kérjük Miniszter Asszonyt, hogy most már határozott és tényleges eszközökkel gyakoroljon nyomást a Pénzügyminisztériumra annak érdekében, hogy legalább a béremelés első lépcsőjéhez szükséges forrásokat biztosítsák– írják. Lannert Judit a nagykanizsai tanévnyitón: „Hamarosan bejelentjük a NOKS-dolgozók béremelését”„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.