A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) pénteken megválasztott elnöke hétfőn a Kossuth Rádiónak adott interjújában tisztázta, hogy nem csupán az elmúlt 16 év történéseinek megértését szánja a most felálló intézmény feladatául:
„A hivatal feladata még nyilván a közvagyonvesztés feltárása, mértékének a meghatározása, az elveszett vagy a megtalálása, felkutatása és a felelős bíróság elé állítása”. De Unger szerint erre egyébként elég lenne a már létező igazságszolgáltatási rendszer, ezért a hivatal a demokratikus újjáépítés és a közbizalom helyreállítása érdekében jön létre, hogy „a demokratikus újjáépítéshez„ és a „közbizalom visszaépítéséhez” is hozzá tudjon tenni. „Amit én a rendszerváltásokról tudok, az az, hogyha nincs tiszta lap, és nincs tisztázva, hogy mi történt az előző rendszerben, akkor azok a rendszerváltások nem szoktak sikeresek lenni, mert a konszolidáció nem lesz megvalósítható” - tette hozzá az NVVH elnöke.
Unger Anna a parlamentben
Fotó:
Németh Dániel/444












