Washington továbbra is ellenséges politikát folytat Phenjannal szemben, és Észak-Korea sem változtat az Egyesült Államokkal szembeni politikáján – közölte hétfőn az észak-koreai külügyminisztérium. Phenjan egyúttal jelezte, hogy tovább erősíti nukleáris erejét.
Az KCNA állami hírügynökség által ismertetett nyilatkozatban a phenjani külügyminisztérium szóvivője azzal vádolta Washingtont, hogy továbbra is konfrontatív álláspontot képvisel, mivel kitart Észak-Korea teljes atomfegyver-mentesítésének követelése mellett, bírálja az ország emberi jogi helyzetét, valamint közös hadgyakorlatokat tervez Dél-Koreával és Japánnal.
A szóvivő szerint Donald Trump amerikai elnök kormánya ezzel teljes mértékben megerősítette ellenséges politikája változatlanságát, amely Észak-Korea szuverenitásának, politikai rendszerének és biztonsági érdekeinek megsértésére irányul.
Hangsúlyozta, hogy az észak-koreai atomfegyverek abszolút garanciát jelentenek az ország szuverenitásának megőrzésére, az Egyesült Államok ismételt atomfegyver-mentesítési követelései pedig nem gyengítik Phenjan nukleáris államként betöltött helyzetét. Hozzátette: a jelenlegi amerikai álláspont mellett nem lehet a feszültség enyhülésére számítani a térségben.









